Nordalpenweg 01 Rams-Semmering

Ma nem kapkodtunk az ébredéssel, mivel a mai táv csak 14 km volt. Egy bőséges reggeli és lábpreparálás után nekivágtunk az erdőnek. Sajnos még mindig többnyire aszfalton vezetett az út, de a nap előrehaladtával egyre inkább gyalogutakon meneteltünk.


Első úticélunk Raach am Hochgebirge volt, ahova kb. 1 óra alatt értünk el. A helyi gasthofban ittunk egy kólát és beszereztük az igazoló pecsétet. Innen egy újabb óra gyaloglás után felértünk 1000 méter magasra, a Schanzkapelléhez.
Itt tartottunk egy kis pihenőt, majd elindultunk lefelé Maria Schutz irányába.
Már majdnem leértünk a völgybe, amikor útlezárásba futottunk. Nem volt más választásunk, egy tehenekkel teli legelőn vágtunk át. A tehenekről tudni kell, hogy nem is annyira jámbor állatok, és a kutyákat különösen nem szeretik.
Az egyik nekünk is rontott, de szerencsére meggondolta magát, és mi gyorsan elslisszoltunk.


Innen hamar elértünk Maria Schutzba, ahol szereztünk egy újabb pecsétet, és végre ettünk egy jó császármorzsát.

Semmering innen már csak 4 km volt, egy óra alatt meg is érkeztünk. A szálláson már várt a még otthonról feladott csomag, amiben tiszta ruhák, és egy kis utánpótlás várt minket. Volt egy második csomag is, amiben az új fényképezőgép is megérkezett. Így az igazi hegyek között már rendes géppel fotózhatok újra!

Location:Passstraße,Semmering,Ausztria

Nordalpenweg 01 Hochwolkersdorf-Rams

Rövid leszek, mert nagyon elfáradtam ma, és fáj mindenem. Ez a 35 km leginkább a lábamat kezdte ki, szépen jönnek a hólyagok. Kriszta jól van, remekül bírja. Quimby szintén fáradt, de kitartóan menetel velünk, bár időnként ülve elalszik egy rövid pihenő alatt.

Egész nap hasonló tájakon jártunk, mint az alábbi képeken:















Nagyobb településen szinte nem is jártunk, kivéve Scheiblingkirchen, ott ebédeltünk is.

A nap második felében egyre közelebb került a Schneeberg, a Rax, és Semmering is, ami a holnapi célpontunk.

Az utolsó kilométerek nagyon lasan teltek, de végül csak megérkeztünk a Ramswirtbe. Nagyon finomat vacsoráztunk, hamarosan rápihenünk a holnapra.

Location:Rams,Kirchberg am Wechsel,Ausztria

Nordalpenweg 01 Mattersburg-Hochwolkersdorf

A tegnapi húzós nap után a mai pihenőnek számított a maga 16 kilométerével. Reggel nem is kapkodtunk az indulással, 11 óra volt mikor eljöttünk a szállásunkról. A szállodai szobában még indulás előtt Quimby beszorult az ágy alá, ami egyszerre volt ilyesztő és nagyon vicces is, mert próbált magától kijönni, de csak vergődött, mint egy hátára fordult bogár. Végül kettőnk segítségével, de sértetlenül kihúztuk alóla.

A várost gyorsan magunk mögött hagytuk. Szépen gondozott hétvégi kertek, és gyümölcsösök között vezetett az út egyre feljebb és feljebb.

Az első látnivaló egy kis mocsaras tó volt a hegyoldalban, amire ott akkor nem is igazán számítottunk.





Innen megint csak felfelé kanyargott az út egészen Fraknó váráig (Burg Forchtenstein), amit nagyon szépen rendberaktak, és kiegészítettek egy modern étteremmel és kilátó terasszal. Itt ittunk egy kólát, pihentünk kicsit.





Ezután tovább masíroztunk ismét hegynek fel a Rosaliakapelléig (700 m).
A kápolna előtti területről hatalmas panoráma tárult elénk. Az enyhén párás idő ellenére Soprontól egészen Bécsig el lehetett látni.





Hochwolkersdorf már csak 6 kilométerre volt, ahová gyorsan elértünk. Útközben végre megpillanthattuk az igazi hegyeket, Semmeringet és a Raxot is, ami igazán felvillanyazozott mindkettőnket.

Rendbe szedtük magunkat a fogadóban, elsétáltunk vacsorázni, és most készülünk a holnapi napra.

Location:Dorfstraße,Hochwolkersdorf,Ausztria

Nordalpenweg 01 Rust-Mattersburg

Korán reggel indultunk neki a 35 km-es távnak, hogy legyen időnk a pihenésre napközben, és még sötétedés előtt célba érjünk.

A szállásunkat elhagyva próbáltunk egy a Kéktúráéhoz hasonló nullás kilométerkövet keresni, de nem találtunk semmit, így elindultunk kifelé Rustból a kerékpárúton. Az út a hegynek fordult, ahol még folytak a szüreti munkálatok a szőlőkben. Minden gépesített, alig kell hozzá néhány ember. A traktoros szerint képtelenség embert találni a kézi szüreteléshez, ezért használnak gépeket. Megnéztük hogyan ürítik ki a gépből a begyűjtött termést, majd tovább ballagtun. Mielőtt beértünk a ruszti dombok erdeibe, még egy utolsó pillantást vethettünk a Fertő tóra.




Az erdőből kiérve megpillantottuk St. Margarethent és a távolban Eisenstadt városát. A városka főterét is érintve keresztül gyalogoltunk a településen, majd újra szőlők között vezetett az út. Meg is kóstoltam mindet, jó édesek, lédúsak voltak. Sokáig egy kőfallal szegélyezett úton haladtunk, ami az Eszterházyak fácános kertjének kerítése volt.




Ezután keresztül gyalogoltunk Siegendorfon (Cinfalván), majd Zagerdorfon (Zárányon), ahol sok látnivaló nem volt. A cinfalvai patikában beszereztünk ezt-azt, mert a lábunkon, már jelei vannak a 100 kilométres gyaloglásnak.

Drassburg (Darufalva) után újra erdős részre értünk, hegynek felfelé vezett az út, ami kimondottan jól esett az egésznapos betonon való gyaloglás után.
Felértünk a Marz Kogelra, ami igazából csak egy domb (388 méter), de szép a kilátás a környező településekre, és a Soproni-hegységre.




Innen lesétáltunk Marzba (Márcfalva), hogy keressünk egy kocsmát, ahol begyűjthettük a harmadik pecsétünket az igazolófüzetbe.

Egy sörrel feltöltve indultunk neki az utolsó kilométereknek, hogy elérjük a mattersburgi (Nagymarton) szállásunkat.




Az osztrákok nagyon kedvesek mindenhol, többen érdeklődtek napközben, hogy merre tartunk, mi az úticélunk. És igen, Burgenlandban is minden második osztrák magyar, akik Magyarországról járnak át naponta dolgozni.
Főleg a vendéglátásba és az építőiparba, de az üzemek előtt is sok helyen magyar rendszámú autók parkolnak.

Location:Wiener Straße,Mattersburg,Ausztria

Velemből Rusztba

A túra első napján semmi sem egy úgy alakult, ahogy elképzeltem. Minden elromlott, tönkrement, elveszett, otthon maradt. Öszzevesztünk, ment a szerencsétlenkedés. A második napon majdnem hazajöttünk. Aztán napról napra rendeződtek a dolgok, megoldódott minden, és most megint béke van. Egy új fényképezőgép is elindult utánunk, mert az elmúlt napok "viharait" az nem élte túl. Ezúton is szeretném megköszönni István barátomnak, hogy megvette és utánam küldte!

A bonyodalmak ellenére minden nap az előzetes terveknek megfelelően haladtunk, így ma délután megérkeztünk Rusztba, hogy holnap elindulhassunk az igazi túrán, a Nordalpenwegen.

12 nap és indulunk

Az elmúlt egy hónapban megterveztünk mindent, lefoglaltam az összes szállást előre.

Ez kényelmet és biztonságot jelent majd számunkra, de egyben azt is, hogy szigorúan kell majd tartani az ütemtervet.

Eszerint a napi szakaszok átlagban 21-22 km/800-900 méter szint lesznek, de előfordulnak majd húzósabb napok is.

Pihenő napot nem terveztem be, de a nehezebb szakaszok előtt vagy után, mindig lesz egy könnyebb nap, amikor összeszedhetjük magunkat, illetve rákészülhetünk.

A 15 nap ütemterve

A teljes útvonalunk a szállásokkal:
A térkép nagyobb méretben itt tekinthető meg.

Az első nap végén nem találtam szállást Ausztriában, így visszamegyünk majd autóval Velembe, és ott töltjük az éjszakát. A fuvarra szüleimet szerveztem be, így a túra első két napján ők is velünk tartanak, mint autós kísérők.

Az indulást követő három napban többször is átfogunk kelni az Magyar-Osztrák zöldhatáron, valamint közúton is. Remélem nem lesz problémánk ezzel! Fokozott ellenőrzésre azért számítunk, ezért Quimby is kapott útlevelet.

Quimby útlevele

Az utolsó osztrák túranap is tartogat majd meglepetést, mivel a területen fokozott vadászati tevékenység fog folyni abban az időben. Ezzel kapcsolatosan nem sikerült egyértelmű információhoz jutnom, az is előfordulhat, hogy változtatni kell majd az útvonalon, mert teljesen le lesz zárva a túrázók elöl.

A hazautat vonattal tervezzük Leobenből, amennyiben jár majd. :)

SIM kártyához még nem jutottam hozzá, most próbálkozok vele az interneten. Egyszerűbb lenne így, mint autóval Bécsig menni, de egyelőre nem kaptam választ a kereskedőtől, hogy postázza-e Magyarországra.

Bár úgy tűnik, hogy mindenre gondoltunk, azért maradt néhány bizonytalan tényező, és az út szinte végig ismeretlen lesz számunkra. Jó kalandnak nézünk elébe!

Szeptemberben folytatjuk, irány nyugat

Nem tűntünk el, csak az élet rendez. 2014. márciusában Kriszta síbalesetet szenvedett, térdszalag szakadással műtötték. A rehabilitáció komplikáltabb volt mint gondoltuk. Extrának volt egy kisebb korrekciós műtét is, és rengeteg gyógytorna. Kriszta keményen dolgozott, és idén tavasszal már újra együtt teljesítménytúráztunk, úgyhogy eljött végre a folytatás ideje.

Sokat gondolkodtunk, hogy merre tovább. Az nem volt kérdés, hogy Írott-kőtől folytatjuk, ahol az OKT-t befejeztük 2013-ban, de nem volt egyértelmű, hogy délre fordulva elindulunk a Dél-Dunántúli Kéktúrán, vagy inkább nyugatnak tartunk Ausztriába.

Végül megszületett a döntés, hogy a nyugati irányt választjuk, és keresztül gyalogolunk Ausztrián a Fertőtótól a Bodenseeig, az Österreichischer Weitwanderweg 01 útvonalát követve, ami szintén az E4 európai hosszútávú vándorút része, akárcsak az OKT.

Az út 1250 km hosszú, ami átszeli a Keleti-Alpokat, és a következő osztrák tartományokat érinti: Burgenland, Alsó-Ausztria, Stájerország, Felső-Ausztria, Salzburg, Tirol és Vorarlberg.

Az útvonalról bővebb információt itt és itt találtok.

Írott-kőről egy alternatív útvonalat fogunk követni a kiindulási pontig Rustig, mivel nem szerettem volna az első szakaszt oda-vissza bejárni. Így az eredeti 1250 kilométerhez még hozzácsapunk kb. százat.

Az első túránkat 15 naposra tervezzük, Eisenerzig szeretnénk eljutni, ami 330 km távot jelent. A korábbiakhoz hasonlóan most is velünk tart Quimby kutya, és lesz majd élő nyomkövetés.
A blogot is néhány naponta fogom frissíteni, amennyiben lesz internet. (Tervezem egy osztrák SIM beszerzését, így valószínűleg ezzel nem lesz gond.)

Sátrat a mostani útra nem viszünk, hüttékben és panziókban fogunk megszállni.

Jelenleg az utazást és a szállásokat szervezem, foglalom.

Indulás szeptember 26.-án szombaton reggel Velemből.

Addig is jó túrázást mindenkinek!

Sárvártól a végéig

A múlt hét kedden leutaztunk Velembe, hogy másnap reggel folytassuk a utat Sárvárról.

Útitársaim maradtak az autólogisztikás megoldásnál, én azonban szerettem volna abban a szellemben befejezni a túrát, ahogy azt annak idején összeraktam a fejemben, ezért szerdán reggel ismét teljes menetfelszereléssel vágtam neki az útnak, felkészülve a folyamatos haladásra, és az erdőben való éjszakázásra.

Sárvárról reggel kilenc körül indultunk neki ötösben Krisztával, Judittal, Gáborral és Quimbyvel.
Az első kilométerek Sárvár utcáin vezettek kifelé, majd a Gyöngyös patak melletti töltésen haladtunk a magas fűben, ami a reggeli párától még igen nedves volt. A cipőink egymás után meg is adták magukat, GORE-TEX ide vagy oda! Csényeújmajor előtt összefutottunk egy diósjenői kéktúrázóval, aki Sümegre igyekezett, hogy ott fejezze be a teljes túráját.

Aszfalton Bögötre

Csényeújmajornál gyorsan begyűjtöttük a pecsétet a kis kápolna kerítéséről, majd tovább gyalogoltunk az aszfalton Csényén át, egészen Bögötig, ahol a Hörpi kiskocsmában pecsételtünk, és ittunk egyet. A kocsma után a háborús emlékmű tövében dőltünk le egy kis pihenőre, cipő- és zokniszárításra.

Szelestére szerencsére már nem a vasúti töltésen jutottunk el, ahol a kék útvonala vezetett korábban, hanem az Ölbői-nagyerdőn keresztül. A vasútállomáson pecsételtünk, szereztünk vizet, és beszélgettünk a bakterral, akinek hamarosan megszűnik az állása, mert a GYSEV központosítja az egész forgalomirányítási rendszerét.

Szelestén megnéztük a volt Festetics-kastélyt. Az épület nem nagy durranás, de a park szép, a fűszeres kert gondozott. A kastély szomszédságában megtaláltuk a település legszakadtabb kocsmáját, aminek valószínűleg megvannak számlálva a napjai. Aki szereti a penészes rohadt radlert, az keresse fel mindenképp!

Szelestét délután 4 után hagytuk magunk mögött, ezért Krisztával belehúztunk, hogy még sötétedés előtt táborhelyet találjunk nekem. A Góri-erdőn átszaladtunk, majd végül a volt Ablánci csárda előtt egy kilométerrel az erdőben megtaláltuk az ideális sátorhelyet, egy nagy tisztás szélén.

Tábor az erdőszélen

Kriszta segített felállítani a sátrat, mire Judit és Gábor beértek bennünket, már állt is a tábor.
Ők hárman tovább mentek a romos csárdánál hagyott autóhoz, majd Sárvárra a másik autóért, onnan pedig Velembe. Én és Quimby az erdőben töltöttük az éjszakát. Főztem magamnak egy kis vacsorát, majd egyből beájultam, mivel nagyon fáradt voltam.

Az évszakhoz képest nagyon kellemes volt az éjszaka, egyáltalán nem fáztam, sőt néha melegem is lett a hálózsákban. A tomboló szélen kívül semmi nem zavarta a pihenésemet, nagyon nyugodt volt az erdő.

Reggel kiengedtem Quimbyt az előtérből, kifeküdt a sátor elé. Feszülten figyelt valamit, így én is kibújtam a zsákból, kimásztam, hogy megnézzem mi köti le ennyire a figyelmét. Kb. 100 méterre tőlünk egy szép szarvas legelt, teljes nyugalomban. Amikor kiszúrt bennünket sem vágtatott el, hanem szép kényelmesen tovább állt, többször meg-megállva.

Quimby nagyon figyel

2 deci vízben megmosakodtam, lebontottam a tábort, és legyalogoltam az Ablánci malomcsárdához, ahol az útitársaim vártak már. Kriszta hozott nekem hurkát és kolbászt, amit előző este sütöttek Velemben, így tele hassal indulhattam a többiekkel a Csepregi-erdőn át Kincséd-puszta irányába.

Kincséd-pusztáig nem volt különösebben érdekes a táj, ott letelepedtünk egy fa tövébe, mert a bokám egyre inkább kezdett bedagadni. Már a szerdai induláskor éreztem minden lépésnél, hogy valami nem stimmel, de a helyzet csak egyre romlott.

Innen hamar beértünk Tömördre, ahol nagy meglepetés ért bennünket. Épp tesztüzeme zajlott a Magyar-Stájer borházikónak, ahol olyan tálat raktak elénk, amire álmunkban sem gondoltunk volna.
Tele volt helyi és stájer finomságokkal, sonkával, szalonnával, kolbásszal, sajttal. Kaptunk mellé jóféle kenyeret és savanyúságot is. Mindezt olyan vendégszeretet övezte, amivel ritkán találkoztunk eddigi utunk során. További különlegessége a helynek, hogy szinte minden a környékről származik, a cseresznyepaprikát pl. a volt anyós készítette. Jót beszélgettünk Pistivel, a kocsmárossal, aki egy hosszú és kanyargós út után került Budapestről a faluba, és az osztrák tulajdonossal Peterrel, mert igen, a tulajdonos külföldi...
A normál nyitva tartást áprilistól októberig tervezik, ha erre jártok ugorjatok be hozzájuk!

Magyar-Stájer borházikó

Nehezünkre esett az indulás, az idő is gyönyörű volt, nagyon jól éreztük magunkat, de Kőszegig még bő 15 km volt hátra.
Benyomtuk az utolsó pecsétek egyikét a füzetbe, majd nekivágtunk. Hosszú egyenesek vezettek az erdőben, talán a leghosszabbak az egész túrán. Útközben többször megálltunk pihenni, a bokám kezdte megadni magát. Az osztrák határt valamikor 17 óra tájt értük el. Szerencsére a vasfüggönynek már nyoma sincs, kedvünkre járkálhatunk, csak az 1922-es határkövek jelzik a múltat.

Egy óra alatt beértünk Kőszegre, ahol ismét kettévált a csapat, de most nem maradtam egyedül. Kriszta velem tartott, csak Judit és Gábor játszottak tovább az autókkal, és mentek vissza Velembe.
Mi a Kóbor Macska fogadóban szálltunk meg, és a Kék Huszárban vacsoráztunk. Egyiktől sem ájultunk el, mindkét helyen látszik, hogy valaha szebb időket is láttak.

Reggelre a bokám valamelyest javult a borogatásnak és a Flectornak köszönhetően, de éreztem, hogy még bajok lesznek vele...

A Kóbor Macskában kapott reggelit megetettük Quimbyvel, mi inkább a Fő téri pékségben szereztünk újat magunknak, és letelepedtünk az ünnep után ott felejtett színpadra.
Épp a reggelit majszoltuk, amikor mellénk szegődött egy szellemileg enyhén sérült kőszegi fiú. Nagyon érdeklődő és kedves volt, igazi színfoltja lett a délelőttünknek. Egy várostérképet is kaptunk tőle ajándékba. Quimby is hagyta magát neki simogatni, dögönyözni, pedig az idegenekkel nagyon tartózkodó egyébként. Remélem mi is feldobtuk az ő napját! A kőszegiek egyébként mind nagyon nyitottak voltak, többeket elvarázsolt Quimby, egy juhász még meg is szerette volna magának szerezni. Emlékezetes még a találkozónk Pál Sándor kőszegi koszorús költővel is, aki rendkívül büszke polgára a városnak, amit a zakójára tűzött jelvényekkel is hangsúlyossá tesz.

Társainkkal délben találkoztunk a Kék Huszárban, ahol még kicsit üldögéltünk a kertben, majd az adminisztráció után elindultunk a kálvária irányába, hogy teljesítsük a túra utolsó 14 kilométeres szakaszát, és meghódítsuk a Kőszegi-hegységet is.
Felérve a dombtetőre szép kilátás nyílt a hegység tömbjére a színes szőlőlevelek fölött.

Innen először a Pintér-tetőre (502 méter) másztunk fel, majd ereszkedtünk le a Hétvezér-forráshoz.
A forrásoknál szusszantunk egyet, végig kóstoltuk az összeset, én végül egy küvét vittem magammal az útra.

Az Óház-tetőn

Ezután újabb kaptató következett, feljutottunk a Óház-tetőre (607 méter), majd újból le, előbb a Vörös kereszthez, később a Stájerházakhoz. A Stájárházaktól mindnyájan többet vártunk, mint amit kaptunk, de mindenki menjen és nézze meg maga, hogy érdemes-e ezekért az épületekért ide kanyarodni!

A Hörmann-forrás innen már csak 2 kilométer volt, és újabb bő két kilométer Írott-kő (884 méter). A lábam ekkor már nagyon fájt, minden lépés szenvedés volt! De biztos voltam benne, hogyha csúszva-mászva is, de be fogom fejezni a túrát.
Annak ellenére, hogy mindenki fáradt volt, az utolsó 100 métert eufóriában, futva, kiabálva tettük meg, egészen a kilátóig, ahol örömünk határtalan volt! Összeölelkeztünk, pezsgővel locsoltuk egymást! Megérkeztünk!

Miután kitomboltuk magunkat, felmentünk a kilátóba, ahonnét még a Schneeberget is megcsodálhattuk a párás idő ellenére. Ezután elindultunk vissza a velemi szállásunkra, hogy tovább folytassuk az ünneplést szalonnasütéssel, és egy kis borozgatással. Előtte azonban még begyűjtöttük az utolsó, a túrát lezáró pecsétet.

Összesen több mint ötvenhárom túranap, és 1128 kilométer gyaloglás után teljesítettük az Országos Kéktúrát, napsütésben, hóban, esőben. Elhatározásunk töretlen volt mindvégig, semmi sem tarthatott vissza minket!

Láttuk az országot ahol élünk, felnőttünk, és sok-sok élménnyel lettünk gazdagabbak. Rengeteg emberrel találkoztunk, új ismerősökre, barátokra tettünk szert. Egy életre szóló, és meghatározó élmény lett. Aki csak teheti élje át, induljon el!

Most, hogy a végére értünk, kicsit hiányérzetünk van, mert mindannyiunk életének része lett a túrázás ilyen vagy olyan formában, mindenkinek ízlése és ideje szerint.

Szerelmi háromszög

De csüggedésre semmi okunk, hisz még rengeteg járatlan út áll előttünk! Krisztával sokkal többek lettünk, mint túratársak, igazi társra leltünk egymásban, és rengeteg közös tervünk van. Még hallani fogtok rólunk!

A Szajki tavaktól Sárvárig

A hosszú nyári szünet után a múlt hétvégén visszatértünk a Kéktúrához a Pünkösdkor megismert új útitársaimmal. Mivel ők csak Sümegig jutottak a nyáron, én is itt csatlakoztam hozzájuk Quimbyvel, hogy repetázhassunk a túra legunalmasabb szakaszából, Sümegtől a Szajki tavakig. Itt tavaszhoz képest nem történt semmi, ugyanolyan jelentéktelen maradt a táj. A társaimnak köszönhetően azonban most gyorsabban fogytak a kilométerek! Az egyetlen említésre méltó történés egy találkozó volt az amerikai sráccal, aki szembe jött velünk. Akkor egy hete volt úton, és azt tervezte, hogy 4-5 hét alatt teljesíti a Kéktúrát.

A Szajki tavaknál rövid pihenőt tartottunk, ettünk egy jó hamburgert és ittunk egy sört a Jégkertben, ami elvileg zárva volt, de Tulok Jánosné mint mindig, most is nagyon kedves volt és segítőkész.
Mire Hosszúperesztegre értünk besötétedett. Az egyik autónk itt várt bennünket, amivel visszajutottunk a sümegi szállásunkra a Kisfaludy vendégházba. Gyors vacsora, majd alvás.

A Tomaji-erdőben Káldra menet

Vasárnap korán keltünk, mert az autókkal kellet logisztikázni. Először mindkettővel irány Sárvár, majd az egyikkel vissza Hosszúperesztegre, ahonnét újra gyalog folytattuk az utat. Innen egyre változatosabb lett a táj, előbb szántók között, majd egyre szebb és színesebb erdőkön át jutottunk el Káldra kb. 3 óra alatt. Káldon a kocsmában pecsét, sör, és jó beszélgetés a gombászó helyiekkel, Balázzsal és az Ausztriában autókat restauráló ismeretlen nevű egyénnel, akinek a csomagtartója tele volt Galambicával.

Káld után bevetettük magunkat a Farkas-erdő mélyébe, ahol hatalmas tölgyek és bükkök szegélyezték az utat. Végre igazi erdőben jártunk újra!
Egy jó óra alatt elértük a Hidegkúti erdészházat, pecsételtünk, és mentünk is egyből tovább. Innentől nyílegyenes aszfaltozott út vitt az erdőben egészen a következő pecsétig, a Rózsakerti erdészházhoz.

Útközben érdekes lényekkel találkoztunk az aszfalton

A kerítés tövében lepihentünk, megettük a szendvicseinket, és szusszantunk egy rövidet.

Miután felkerekedtünk egy pillanat alatt beértünk Gércére, ahol a bevezető útról szép kilátás nyílt a Ság hegyre. A Kismackóban pecsét, kóla, sör, majd tovább a kék jelzésen. Újra szántók és erdők váltották egymást. A Haraszti erdőben volt egy gyorsasági szakasz, ami teljesen egyenes és szinte vízszintes volt. Itt tényleg belehúztunk, hogy még világosban beérjünk Sárvárra.

Az utolsó 7 kilométert sajnos aszfalton kellett megtenni. Hegyközségnél rátértünk a 84-es főútra, átkeltünk a Rába hídon és megérkeztünk Sárvárra. Még épphogy láttunk valamit a városi csónakázótóból, de a várhoz már teljes sötétségben értünk.

A sárvári vár

Keresztülvágtunk a város központján, cikáztunk egy kicsit a szűk utcákban, majd elértük a vasútállomást, utunk végpontját. A pénztárban gyors adminisztráció, majd az itt hagyott autóval vissza a másikért Hosszúperesztegre, majd két autóval haza Budapestre.

A két nap alatt közel 80 kilométert gyalogoltunk, ami azt jelenti, hogy Írott-kőig már csak 70 km van hátra. Ezt az utolsó szakaszt a következő napokban fogjuk teljesíteni, akit érdekel a vég, az kövessen most minket!

Vissza a Nagy Faluba

Reggel osztottam szoroztam, és meghoztam a döntést, hogy ma hazajövök.

Holnap (hétfőn) mindenképp vissza kellett volna jönnöm Budapestre, mert az elmúlt három hétben felhalmozódott néhány dolog, amit személyesen kell intéznem, nem tudom megoldani távolról!

Gondolkodtam azon is, hogy valameddig még tovább megyek ma, de sehogy sem jött volna ki jól.

Vagy Káldig mehettem volna egy rövidet, vagy egy 30 kilométeres szakaszt tehettem volna meg Gérce településig kínkeservesen, de egyiknek sem láttam értelmét! Ráadásul a menetrendeket sem én alakítom a kedvemre!

Az útnak nincs vége...

Az elmúlt 21 napot egyébként nagyon élveztem! Rengeteg szép dolgot láttam, és nagyon sok érdekes és kedves emberrel ismerkedtem meg! 540 kilométert gyalogoltam a Dunántúlon, több mint 50 településen jártam, legalább százra teszem azoknak a számát, akikkel leálltam beszélgetni, kicsit jobban megismerni a világukat, helyzetüket a mai Magyarországon!

Voltak különleges élményeim is, mint a Remetei templomnál induláskor, de a zalaszántói Sztúpánál is megéltem és megértettem valamit, amiről eddig nem írtam.

Néhány napra szükségem van, hogy elrendezzem az ügyeimet. Aztán meglátjuk, hogy visszatérek-e egyedül, vagy bevárom a többieket, és együtt fejezzük be a túrának ezt az utolsó 113 kilométerét.

A hét elején egyeztetek velük, és folytatás hamarosan!

Sümegről a Szajki tavakhoz

Jól aludtam, de a tegnapi darálótól még salygott mindenem! Kényelmesen megreggeliztem a szállodában, majd összecsomagoltam, és 10 óra körül indultam csak el.


Kicsit körülnéztem a városban, de a várba nem mentem fel, nem volt kedvem felmászni! Azért a Várhegy lábáig elmerészkedtem, és megcsodáltam a Püspöki Palotát, ahonnét a várra is egész jól ráláttam. A várban valaki klarinéton játszott egy keserves dallamot, amit még a vasútállomásra baktatava is hallani lehetett.

Az állomáson pecsét, aztán irány az aszfalt! De nem akármilyen, nyíl egyenes! Olyan hosszú (4 km), unalmas és monoton, hogy azt hittem soha nem érek a végére! Itt egy semmilyen, telepített erdőbe fordult az út, ami szinte majdnem egyenes volt, egészen Kisvásárhelyig! Látnivaló csak a döglött nyúl és a szintén döglött róka volt...


A faluban elmentem a harangláb mellett, annyira jelentéktelen volt, pedig azon volt a pecsét. Így visszafordultam, és pont amikor odaértem, megszólalt, delet ütött! Gyors pecsét, aztán tovább.
Épp, mikor elhagytuk a település utolsó házát, két vad kutya rontott ránk!
Az egyik felém, a másik Quimbynek indult. A nekem tartót gyorsan elhesegettem a botommal, de a másik nekiesett Quimbynek, harapta ahol érte! Odaléptem, teljes erőmből kettőt húztam a háta közepére, amitől felhagyott a támadással, és elhúzott! Quimby nagyon megijed, fájhatott neki a harapás, de nem volt mit tenni, mentünk tovább!

Innen az út unalmasabb volt, mint eddig bármikor! Kilométer hosszú egyenes, és teljesen vízszintes szakaszok, szántóföldek mentén. Az egyetlen érdekesség a traktor volt, ami szántotta a földet. Az Alföldi Kéktúra lehet ehhez hasonló, azt hiszem, elment tőle a kedvem!


Aztán jött egy kis dagonya a Dergecsi-erdőben, és végre elértük az ötvösi pecsétet.

A következő 15 kilométeres szakasz, vonalzóval meghúzott utakon, erdőmérnökök által tervezett, és szabályosan telepített erdőkön keresztül vezetett egészen a Szajki tavakig. Látnivaló nem sok volt, néha egy-egy őz és nyúl. Útközben többször megkellett állnom pihenni, mert nagyon fájt a lábam, mindkét sarkamon termetes hólyagok nőttek, amik fájdalmassá tettek minden lépést!


Az ég egyre feketébb lett a fejem felett, ezért az utolsó kilométereket, szinte kocogó tempóban tettem meg, hogy megússzam az esőt! Ezt jól tettem, mert amikor eltettem a szajki erdészháznál a pecsételés után a füzetet, abban a pillanatban megjött az égi áldás! A büfés néni már várt, akivel korábban már telefonon egyeztettem, és elvezetett a szállásomhoz, egy kis faházhoz.

Ledobtam a cuccomat, és visszamentem vacsorázni. Nagyon éhes voltam, egész nap alig ettem valamit! Két hatalmas dögburgert is lenyomtam! Utána beszélgettem Erzsikével (büfés néni), aztán vissza a faházhoz, és ruhástul be az ágyba. Valamikor éjfél körül ébredtem fel, és vetettem le magamról, majd újra alvás.

A folytatás még bizonytalan, nagyon elfáradtam az elmúlt két napban! A kiadós esőnek hála, az erdő csupa víz, és újabb csapadék is várható! Nincs kedvem szétázni, vizesen elgyalogolni Sárvárig!

Location:Hosszúpereszteg,Magyarország

Daráló Sümegig

Tegnap reggel két lehetőség állt előttem: az eddigi tempóval gyalogolok, és az erdőben töltöm az éjszakát, vagy keményen belehúzok és ledarálom a közel 40 kilométeres távot Sümegig, és meleg szobában alszok.
Mivel kipihentem magam, és a meteorológusok igen hideg reggeleket jósoltak, inkább a második opciót választottam!

Korán nekivágtam, alig múlt hat óra, amikor Hévíz leghosszabb utcáján gyalogoltam kifelé a ZimmerFerik, majd a gagyi éttermekkel és borozókkal teli szőlők között. Minden eladó itt is, mint mindenhol az országban! Vehetsz panziót, kis házat, nagy házat, éttermet, borozót, szőlőt, amit csak akarsz. Egyet viszont nem adnak egyikhez sem: vendéget! Mert az elfogyott...


A város szélén megnéztem az Árpád-kori kis templomot, majd beértem az erdőbe. Hamarosan egy búzatábla mellett meneteltem, amikor ütemes zajra figyeltem fel! Egy őzike szögdelt velem párhuzamosan, alig tíz méterre tőlem. Mire elővettem a telefonom, hogy készítsek róla valami felvételt, persze eltűnt, soha nem hagyják magukat!

A Gyöngyösi csárdánál pecsételtem, felszaladtam a dombra, megérkeztem Rezire. Itt újabb pecsét a boltban, és feltöltöttem mindkettőnket egy kis energiával, Quimby egy konzervet, én Bountyt és colat kaptam reggelire. Nesze neked egészséges táplálkozás!

Rezi után egy hosszú murvás úton gyalogoltunk kb. 3 kilométeren át az erdőben, majd újabb hármat aszfalton az autók között, egészen Zalaszántóig. A kisboltban pecsét, és kaja vásárlás. A templom előtt üldögéltem és ittam a kefírem, amikor megállt egy kerékpáros púpos öregember. Érdeklődött honnan és merre tartok, szavalt valami versfélét a faluról, aztán tovább ált! Alig telt néhány perc, autó megáll, visszatolat, kiszáll egy ember, kezembe nyom egy kis nyomtatványt a templomról, felhívja a figyelmem minden zalaszántói látnivalóra, majd azt mondja: érezzem jól magam Zalaszántón! Jól éreztem, még vannak kedves, segítőkész emberek!

A faluból kifelé megnéztem a Szent Donát kápolnát, majd tovább gyalogoltam a kiskertek és gyümölcsösök között, ahol szintén minden eladó.


Rövid gyaloglás az erdőben és már megis érkeztem a Sztúpához. Itt most nagy a felfordulás, imaházat és kiszolgáló épületeket épít a közösség, minden fel van túrva, munkagépek dolgoznak. Ledobtam a zsákomat, és Quimbyvel körbejártuk az összes szintet, úgy ahogy kell! Adakoztam, vettem egy kis emléket, beszélgettem az árussal, és kaptam egy extra pecsétet is a füzetembe.

Jó tempóban leszaladtam a hegyről, egészen a Hideg-kúti majorig, majd nekivagtam a Tátika hegynek. Kitérőt tettem a várhoz a hegy tetejére, megpihentem egy rövid időre, mert a lábaim kezdtek fájni. Innen még látni lehetet a Sztúpát és a Badacsony felső részét is. A lábaimnak jót tett a kis pihenő, újból nagy sebességre kapcsoltam, és lerohantam a hegyről. Itt végre hatalmas fák, és medvahagyma mezők között jártam újra!


Amikor leértem a Szebike-völgybe egy erdészeti úton vitt tovább a jelzés, ami sajnos, elég hamar aszfaltra váltott! A Sarvaly forrásnál kicsit körülnéztem, de vízet nem tudtam szerezni, mert a víze el van vezetve a közeli erdészházhoz. Ott azonban szívesen adtak belőle, miközben a pecsételést is elrendeztem.

Innen az út nyílegyenes, és a fák között feltűnt a Sümegi vár is. Jó volt látni, mert kezdtem nagyon elfáradni, és ez kicsit feldobott!
A Mogyorósi-dombnál, a távvezetékeknél, azonban elfogyott az erőm, alig haladtam, csak vonszoltam magamat előre a poros úton. Sümeg határában, ahol elértem a 84-es főutat, ledobtam magamat a fűbe, muszály volt pihennem, nagyon fájt a lábam! Quimby is eldőlt, mint egy darab fa, mozdulatlanul feküdt mellettem a magas fűben. Nekiláttam szállást keresni, ami szerencsére gyorsan ment, és pont az utamba is esett. Ez újra feltöltött, felkeltem, és bevonszoltam magamat a város központjába, a Kisfaludy Hotelbe.

Becuccoltam a szobába, és lementem vacsorázni az étterembe. Jót ettem, közben beszélgettem a pincérrel, hogy s mint mennek a dolgok Sümegen. Vacsora után egy gyors zuhanyra még volt erőm, de utána egyből elaludtam!

Location:Kossuth Lajos utca,Sümeg,Magyarország

Lesenceistvándról Hévízre

A tegnepi aszfaltos nap nem múlt el nyom nélkül, a lábamon olyan helyeken is megjelentek a hólyagok, ahol eddig nem voltak! Ezért reggel alapos preparálásra volt szükség (a legjobb barátom: Leukoplast), de ennek ellenére is sántikálva indultam el Lesenceistvándról.

A boltnál megreggeliztem, majd a faluból a szőlők és gyümölcsösök között kaptattam felfelé, természetesen aszfalton, hogy nehogy sokkot kapjak a hirtelen átállástól! Az egyik kanyarban utolértem egy biciklijét toló bácsit, aki a szőlőjébe igyekezett. Beszélgetésbe kezdtünk, így gyorsan telt az idő, és hamar a Máté kúthoz értünk, ahol végre erdei útra kanyarodtunk! Itt a Kő-orra oldalából még egy utolsó pillantást vethettem a tanúhegyekre, és a Balaton-felvidékre.

A műutat keresztezve Zala megye területére értem, ami, ha jól számoltam, a nyolcadik az út kezdete óta, és tovább gyalogoltam az erdőn át, egészen Vállusig.

Válluson a régi vegyesbolt oldalánál pecsételtem, majd nekivágtam a Keszthelyig tartó útnak. Az erdő errefelé nem tartogat túl sok látnivalót a korábbiakhoz képest. Ami azonban szembetűnő volt, azok a nemrég kihelyezett szép útjelző táblák voltak, amikkel az eddigi ezer kilométeren csak elvétve találkozhattunk!

Gyenesdiás határában lepihentem a monoton masírozás után a lőtérnél, de nem élvezhettem sokáig a csendet, mert az erdészet munkatársai érkeztek meg rendet rakni, láncfűrésszel és kistraktorral. Megtudtam tőlük, hogy a lőtér nemzetközi minősítéssel rendelkezik, ahol európa bajnokságot is rendeztek már.

Innen újra aszfaltozott út vezetett egészen Keszthelyig, sőt Hévízig!


Keszthelyen lesétáltam a partra, és tiszteletemet tettem a Balatonnál, ami már kezd nagyon hiányozni! A mólónál kicsit üldögéltem a parton, és arról álmodoztam, hogy milyen jó lenne, ha itt lenne az Aquanauta, és kihajózhatnék vele egy körre a jó szélben!

A bazársoron át, elbaktattam a vasútállomásra pecsételni. Majd keresztül gyalogoltam a városközponton, a sétáló utcán, ami igazán szép és rendezett, majd a Festetics kastély és szökőkútja mellet.


Keszthelytől Hévízig a kiépített kerékpárúton vitt a kék jelzés, ami szintén aszfaltos, de legalább távol volt az autóktól! Az út mindkét oldalán mocsras terület húzódik, így szúnyogban sem volt hiány!

Hévízen már az előre foglat szállás várt, nem messze a városközponttól, ahol mepihenek egy napra. A pihenő jól jön, mert egész nap sántikáltam, és nagyon elfáradtam! Ez az egy nap, remélhetőleg elég lesz arra, hogy rendbe tegyem a lábaimat, összeszedjem magam, mert a Sárvárig hátralévő 110 kilométert szeretném 3-4 nap alatt, legkésőbb hétfő estig teljesíteni, mivel otthon is teendőim akadtak...

Location:Kossuth Lajos utca,Hévíz,Magyarország

Betonúton Lesenceistvándra

Ha ezzel a szakassBzal kezdené mindenki a túrát, akkor biztos, hogy sok embernek elmenne tőle azonnal a kedve! A 25 kilométeres táv 80%-át aszfalton kellett megtennem, olyan forgalomban, hogy időnként percenként 10-12 autó is elrobogott mellettünk! Ha kulturált, intelligens autósok lennének Magyarországon, még akkor is veszélyes út lett volna, de mivel nem így van, kb. 50 százalék volt, hogy túléljük ezt a napot! A többség pont leszarta, hogy ott baktattunk az út szélén, néha csak centiméterekre húztak el mellettünk...


És ez csak az egyik fele a történetnek, a másik, hogy egész nap kipufogógázt, port és mocskot lélegeztünk! A zajról már nem is beszélve!
Nem értem, hogy miért nem változtatnak az útvonalon! A 60-as 70-es években még elviselhető lehetett a forgalom, de azóta biztos megtöbbszöröződött az autók száma! Kedves MTSZ ébresztő, ez nem túra, hanem tortúra!


Azért volt látványos része is a napnak! A Szigligeti vár, a Szent György-hegyre felvezető út, a Lamborghini traktor, a fenti kilátás, a Bazaltorgonák, valamint Tapolcán a Malomtó és környéke. Ott még egy jót is ettem a Hotel Gabriella vízen úszó teraszán!

A holnapi napom remélem zöldebb és nyugodtabb lesz!

Location:Kossuth utca,Lesenceistvánd,Magyarország

Két nap a Balaton-felvidéken

Reggel sikerült jól elaludni, majdnem 10 óra volt, mikor felébredtem Nagyvázsonyban! Ez nem véletlen, Süti horkolása mellett sikerült felhalmoznom néhány óra alvás deficitet! Kicsomagoltam a lábujjaimat is, amit előző este a fogadós asszonytól kapott Aloe vera levelek húsával borítottam be. Egész jól lehúzta a gyulladást, pont jókor, mert már kezdte a fájdalom megkeseríteni a napjaimat! A részletektől megkíméllek benneteket, a lényeg, hogy végre megszűnt a nyomás...

Gyorsan megreggeliztünk, és rakéta sebességre kapcsoltunk a nap első felében! A várat csak kívülről néztük meg, kutyával úgysem engedtek volna be! A temető mellet hamar beértünk az erdőbe, gyorsan körbejártuk a Szent Mihály-kolostorromot, majd a tisztásra érve újra tehenekbe botlottunk. Kis információt gyűjtöttem a gulyástól, és tovább álltunk. Az erdőben újabb rom, az Ilona kápolna szerény maradványai. Alig egy jó kilométerrel arrébb a Tálodi kolostor romjaihoz érkeztünk, aminek a szomszédjában a bővizű Kinizsi forrás csobogott. Az épület homlokzata pengeszerűen emelkedik a fák közé, ezzel szemben, a fák tövében ered a forrás. A három rom közül nekem ez tetszett a legjobban, talán leginkább misztikus mivolta miatt.


Egy rövid erdei szakasz után, megint murva következett, amit annyira utálok! Itt keményen belehúztunk, jól meghajtottam Süti barátomat, így hamar elértünk a Balaton-felvidéki erdei iskolához. :)
Nagy meglepetésemre a pecsét melletti padnál kéktúrázó ismerősökbe botlottunk, Beával és Zolival tavaly novemberben a Nagy-Hideg-hegyen találkoztam és ismerkedtem meg. Jót beszélgettünk, utána ellenkező irányba mindenki folytatta az útját.

Valahol Balatoncsicsó után, a Harkai-árok környékén újra megpillanthattuk a Balaton kék vízét, jól kivehető volt a túlparton a jellegzetes domb Fonyód felett. Itt megpihentünk a rekettye tövében, bár nehezen találtunk olyan helyet, ahol nem ültünk szúrós szamárkóróba!

Balatonhenyén pecsételés, majd vizet szereztünk a kocsma melletti portáról, egy kedves nénitől, aki a házába is behívott minket, így pillantást vethettünk a terített asztalra, amivel a gyerekeit és unokáit várta egy igazi falusi ebédre!

Henye után először az Öreg-hegy oldalába kapaszkodtunk fel, majd a Fekete-hegy meredek oldala izzasztott meg minket rendesen. Fent az Eötvös Károly kilátó várt minket, ami igazán megérte a fáradtságot, a lábunk előtt hevert a teljes Balaton-felvidék, amit ebből a nézőpontból még korábban nem láttunk!

Innen már csak le kellet gurulnunk a hegyről, és meg is érkeztünk Szentbékkállára. Itt jót kajáltunk az Öreghegy fogadóban, majd elbúcsúztam útitársamtól, és egyedül folytattam az utam Quimbyvel szállásomra, az Eszter panzióba. 50 méterre lehettünk amikor leszakadt az ég, épphogy megúsztuk, hogy teljesen elázzunk!


Este, sörözés közben, új túratársakra tettem szert, akikkel a közös reggeli után, ismét társaságban vágtam neki az útnak! Judittal, Krisztával és Gáborral ugyanott tartunk a teljes túrát tekintve, és közel azonos időben is kezdtük, 2011 tavaszán. Így, bár külön utat jártunk, sok közös témánk akadt!

Először, még a faluban, megnéztük a Velétei palotaromot, amin egy olasz biztos halálra röhögné magát, mi csak jót nevettünk, így megúsztuk a véget!
A Kőtenger ennél jóval érdekesebb volt, különleges formáival, betonszerű anyagával, megmozgatta fantáziának. Láttunk beton varangyot is, de senki nem akarta megcsókolni! Quimbynek időnként meggyűlt a baja a köveken való ugrálással, de végül mindig megoldott minden helyzetet!

Mindszentkálla határában szép lovakat láttunk, akik engem fotózásra ösztönöztek, így hamar meggyőződhettem arról, hogy működik a villanypásztor!
Egy kicsit még tekeregtünk a szőlősdombok között, majd elértünk a Csobánchoz, aminek a túra csak a derekát érinti, de mi tettünk egy rövid kitérőt a csúcsra, amit kár lett volna kihagyni, bár már többször jártam a tetején! A kilátás talán innen a legszebb a környező vidékre, és a Pünkösdi Regatta hazafelé tartó, több száz hajós mezőnyét is láthattuk a Balatonon!

Káptalantótiban bélyegeztünk a Horvát Kert büfében, ahol ételt ugyan nem árulnak, de folyékony kenyeret szerencsére igen, így abból vételeztünk is rendesen! Innen egy rövid szakaszon, a másik kedvencemen, a műúton folytattuk, egészen a Tóti-hegy Gulács nyeregig, ahol végre befordulhattunk az erdőbe, és a fák árnyékában masírozhattunk a Gulács oldalában. Újra szőlők következtek, majd megindultunk felfelé, a Badacsony csúcsára, a Kisfaludy kilátóhoz. Mire felértünk, a pólómból csavarni lehetett a vizet! Felmásztunk a kilátóba, ahonnét ismét szép kilátás nyílt a tanúhegyekre, azonban innen a szigligeti oldalra nem látni el, de az Alpokaljáig és a Mecsekig igen.


Még körbejártuk a többi kilátópontot, aztán magasabb sebességre kapcsoltunk, mivel társaim normális életet élnek, és el kellett érniük a Tördemicről induló budapesti vonatot, hogy holnap műszakváltásra a szalagok mellet állhassanak! Elbúcsúztunk, de még előtte megbeszéltük, hogy a túra befejezésével megvárom őket, és az utolsó 70 kilométeres szakaszt Sárvár és Írott-kő között együtt tesszük meg.

Én megkerestem a település egyetlen nyitva tartó éttermét, vacsoráztam, közben végig hallgattam a vendéglős, most már nyugodtan mondhatom, szokásos panaszait! Holnap folytatom az utat, Lesenceistvánd a cél, ahol már lefoglaltam a szállásom, és meleg vacsorával várnak majd a háziak!

A 17 nappal ezelőtti indulásom óta a túrából 323 kilométert teljesítettem, a kitérőimmel együtt ma pedig átléptem a 400 kilométert is.

Location:Badacsonytördemic,Magyarország

Bakonybélről Nagyvázsonyra

Reggel elbúcsúztam szomszédaimtól, újra tiszta ruhákkal, kipihenve, és a Krisztinától kapott szendvicsekkel a zsákomban, valamint a házinénitől kapott birsalmasajttal, újból elindultam a rövid szünet után.
Tettem egy kört a faluban, pecsételtem, majd rátértem az üzemi útra, ahogy a helyiek hívják az erdészeti utakat errefelé. Ezen kanyarogtam kilométereken át, a nyugalmat csak egy-egy teherautó zavarta meg időnként.

Németbányáig szinte végig ilyen utakon haladtam, egyszer találkoztam egy őzzel, de más érdekes dolog nem történt.
Innen egy néhány kilométeren keresztül még murván gyalogoltunk, majd a vadászháztól egy szűk ösvényen kanyarogtunk tovább Quimbyvel, a kis patakon gyakran átkelve.
A Kő-dombi réten végre esőházra és padokra leltünk, itt elmajszoltam az egyik szendvicset, és tartottam egy kis lábápolást is. Itt időnként teherautók száguldoztak a murvás úton, hatalmas port hagyva maguk után!

3-4 kilométeren át a régi vasút töltésén és nyomvonalán haladtunk, ahol egy sassal és egy nyuszival találkoztunk.
Nemsokkal ezután kereszteztük a 8-as főutat, és megérkeztünk Városlődre.
A kislődi putri soron áthaladva elértük a vasútállomást, pecsételtem, majd a kék jelzésről letérve elindultam Ajkára, egy ismerősömhöz, ahol az éjszakát töltöttük, és csatlakozott hozzánk Süti barátom. Mire odaértem többször bőrig áztam!
Reggel visszavittek minket autóval arra a pontra, ahol előző este letértem a kék jelről, és innen folytattuk az utat, immár hármasban.
Kilométereken keresztül ismét murván haladtunk, amit igazán kezdek utálni!
Elérve a Kislődi-erdőt, végre ösvényen jártunk újra, de örömünk nem tartott sokáig, mert kerítésbe botlottunk, amit egy olyan létrán át kellett kereszteznünk, aminek több foka hiányzott, és majd szétesett! Kettőnknek is komoly erőfeszítésbe került, mire Quimbyt áttranszportáltuk rajta!
A zárt terület túlfelén már létra sem volt, egy halom deszkán kellet átkászálódnunk, Quimby szerencsére átfért egy résen!

Úrkúton megnéztük a Csárda-hegyi Őskarsztot, amit majdnem kihagytunk, de egy helyi erő eligazításának köszönhetően sikerült megtalálnunk!
A faluban betértünk a Zizi vendéglőbe, ahol jót ebédeltünk, és az igazoló bélyegző helyett az étterem bélyegzőjével rendeztük az adminisztrációt is, mivel a hivatalosat egy másik éppen zárva tartó egységben őrizték!
A Kab-hegyre szinte végig aszfaltozott úton jutottunk fel, amiért a fenti kilátás teljes mértékben kárpótolt minket! Végre megpillanthattuk a Balatont is, valamint a Balaton-felvidéket a jellegzetes tanúhegyeivel, amire annyira vártam már! A távoli tavon, itt-ott még a vitorlásokat is lehetett látni! Jó szelet barátaim, gondoltam magamban éppen versenyző ismerőseimre!

A hegyen kicsit üldögéltünk, az oly ritka padok adta lehetőséggel élve, és gyönyörködtünk a panorámában, ami igazán pompás szinte minden irányban! Kilátó már rég nem áll a hegyen, de a nyomokból arra következtettünk, hogy végre épül egy új, és teljes lesz a kilátás, ki tudja hány év után újra!
A hegyről már csak le kellett szaladnunk Nagyvázsonyig, aminek a vártornya már fentről is jól látszott! Ez a leszaladás közel 3 órán át tartott egy kis pihenővel együtt, mivel 10 kilométer volt a szakasz! Az erdőben többször találkoztunk őzekkel és szarvasokkal, sőt a mezőre érve még egy vörös lompos farkat is láthattunk!
Útközben foglaltunk magunknak szállást a Malomkő panzióba, így biztos fedél és hideg sör várt bennünket a faluban!

Location:Nagyvázsony,Magyarország

Újabb 3 nap a Bakonyban

Jól aludtam a Marica vendégház szolid kis szobájában, de az elmúlt napok eléggé kifárasztottak! Ezért úgy döntöttem, megelégszek egy rövid kis távval Zircig. A kiírás szerinti 16 kilométeres szakasznak így csak délben vágtam neki.

A kapun kilépve, alig néhány lépés után már a Gaja patak partján bandukoltunk Quimbyvel. Ittunk a Szentkút hideg vízéből, majd a Tési Vadalmás malom mellett haladtunk el.
Néhány nappal ezelőtt azon gondolkodtam, hogy hol lehetnek a mókusok, mert velük még eddig nem találkoztam. Egyszer csak zördült az avar, és egy méterre a lábam előtt kis vörös lény szaladt át az úton! Meglettek!
Alig egy órányi séta után elértük a Római-fürdőt, ahol a patak egy zubogón keresztül, magas sziklafalak által ölelt szurdokban folyik tovább. A nevével ellentétben, állítólag soha nem volt itt fürdő, bár egy kis fantáziával el lehet képzelni az itt fürdőző népeket!


Az út egészen Bakonynánáig a patak mellett kanyargott, hol közelebb, hol távolabb a meredek hegyoldalon.
A pecsét itt is, mint sok másik településen a kocsmában található. Kicsit elbeszélgettem az itteni pultos hölggyel is, és hasonló panaszokkal találkoztam, mint előző este Jásdon. Eltűntek az emberek, nincs pénzük már kocsmázni sem...

Bakonynánától Nagyesztergárig egy unalmas 7-8 kilométeres szakasz következett, ami szinte végig egy sűrű rekettyésben vezetett. Amint a faluba kanyarodtam, vidám helyiekbe botlottam, akik a kis bolt előtt sörrel a kezükben diskuráltak. Gyorsan szereztem magamnak én is egyet, és elbeszélgettem velük! Megismertem üveges tekintetű Krisztiánt is, aki sokadik sörénél járhatott már! Vállamat veregették, és a kezemet rázták, amikor szóba került, hogy honnan jövök, és hova tartok!

A söröm elfogyott, így tovább álltam. A kék jelzés innentől egészen Zircig a műúton visz. A vasútállomáson lepecsételtem a füzetet, kicsit beszélgettem a vasutassal is, majd a szépen felújított Apátsági templom udvarán át eljutottam az esti szállásomra, a Rézkakas fogadóba.


Tervem szerint itt akartam lepihenni egy napra, de a szállás láttán ez a gondolat gyorsan elszállt. Egy porszívóügynöknek biztos jó egy éjszakára (meg nekem is), de egy egész napot eltölteni, arra teljesen alkalmatlan volt a cellaszerű szoba.

Jót vacsoráztam a közeli Marietta vendéglőben, ahol,szintén nem volt nagy tömeg. Konkrétan, rajtam kívül egy asztalnál voltak még vendégek, de ők is hamar távoztak, így egyedül maradtam Quimbyvel.

Visszasántikáltam a szállásra, és hamar álomba szenderültem.

Reggel aránylag korán útra keltünk az előző naphoz képest. A gyógyszertárban vettem Tetran kenőcsöt, mert mindkét nagylábujjamon már napok óta be van gyulladva a körömágy! A pékségben friss kakaós csigát szereztem, finom Cserpes kakaóval és joghurttal. A városközpontot gyorsan elhagytuk, mert mindenhol munkagépek zörögtek! Az utolsó simításokat végezték a délutáni átadás előtt, amire a Nagy Vezért is a városba várták.

Hamar kiértünk a város peremén lévő parkerdőbe, ahol végre csend és nyugalom volt újból. Kerestem egy szimpatikus helyet a hatalmas bükkök tövében, és megreggeliztem. Az erdő itt nagyon szép, karbantartott, most is hallatszott a távolban az erdei munkavégzés.

Ahogy egy erdészeti útra értünk egy IFA közeledett felénk, jól megrakva fával. Vidám fickó integetett felém az ablakból, megállt, majd röviden érdeklődött az utam felől. Nagy Deep Purple rajongó lehet, amire az ajtón lévő felirat is felhíja a figyelmet.


Jó utat kívánt, majd mindketten mentünk a dolgunkra. Az ilyen pillanatok nagyon megtudják édesíteni az ember napját!

A Pintér-hegyről leérve, Borzavár közelében, egy szarvasmarha csordába botlottunk. Az elmúlt tíz nap alatt utoljára az M1-es autópálya keresztezésekor találkoztunk egy birkanyájjal. Sajnos, a tradicionális állattenyésztés is kihalóban van! Gyorsan éltem is a lehetőséggel, odaszaladtam a gulyáshoz, és kicsit beszélgettem vele is!


A tehenek nagyon kíváncsiak voltak, egymás után érkeztek, és mustrálták a két új jövevényt!

Borzavárra érve betértünk a boltba, ittam egy a gyermekkoromat idéző szőlő Márkát, és a pecsétet is lerendeztem, mivel a kocsmából átkerült ide.
A faluból kiérve szembe találkoztam egy igazi hátizsákos túrázóval, az elsővel az eddigi út során! Nagyon megörültünk egymásnak, kicsit beszélgettünk, majd tovább mentünk!

Szépalmapusztának csak épp a szélét érinti a Kéktúra útvonala, de ez a távoli kép is egyértelművé teszi, hogy itt valami nagyon magas színvonalú lótenyésztés és vendéglátás folyik. Később megtudtam, hogy svájci tulajdonú, amin egy percig sem csodálkoztam, szinte biztos voltam benne, hogy külföldiek keze van a dologban!

Az erdő szélén leheveredtünk a fűbe, a vizes ruhámat levetettem, és felakasztottam egy fára száradni. Gondoltam kicsit szusszanunk, mielőtt megmásszuk a Bakony legmagasabb csúcsát, a Kőris-hegyet.
Egy jó 40 percet heverésztünk így, ezalatt a ruhám is teljesen megszáradt.

Innen egy kemény 2 kilométeres emelkedő vezetett a hegy tetejére, hatalmas bükkfákkal körülvéve. Útközben találkoztam egy kedves kiránduló párral, akikkel együtt folytattuk a hegymenetet. Közben sokat beszélgettünk, szóba került, hogy szeretnék megpihenni Bakonybélen. Azonnal felhívták a szállásadójukat, és egy pillanat alatt megoldódott a szállásom!

A csúcson a légi irányítás radarján kívül van egy rozoga kilátó is, ahonnét belátni az egész Bakonyt, részben látni a Vértest, a Somló-hegyet, és a Pannonhalmi Apátságot is. A levegő kicsit párás volt, de így is megérte felmászni!


A kilátónál egész nagy volt az élet, jöttek-mentek a kirándulók, és egy bringással is találkoztunk.
Az utat innen együtt folytattuk Krisztinával és Sanyival a szállásig, akik Pomázról érkeztek Bakonybélre. A szálláson, a Pál házban, kedves néni fogadott minket, aki hamar megkedvelte Quimbyt, bár először kicsit idegenkedett tőle!
A közeli vendéglőben együtt megvacsoráztunk, majd a ház teraszán borozgattunk, beszélgettünk késő estig. A bakonyi éjszakák még hűvösek, ezért a szobámban lévő kis cserépkályhába befűtöttem, a pattogó tűz melege mellett aludtam el!

A mai napot is itt a házban töltöttem (töltöm) pihenéssel, mert már kezdtek nagyon odalenni a lábaim! Kenegetem őket, hátha sikerül egy újabb 100-150 kilométerre használhatóvá tenni a futóművet! Quimby szintén pihen az árnyékban, csak enni és inni kel föl. Szerintem már tudja, hogy holnap folytatjuk! Kaptam egy lavórt és mosószert a házinénitől, már a mosáson is túl vagyok. Fekete, retkes lé jött ki belőlük, jó lesz újra tiszta ruhát húzni!

Este közös grillvacsora lesz a szomszédaimmal, akik ma is kirándulnak a környező erdőkben, megyek is előkészíteni a húsokat, nehogy felsüljek! :)

A hivatalos útvonalból a mai napig 233 kilométert tettünk meg, a kis kitérőkkel együtt pedig több mint 250-et. Szép napot mindenkinek!

Location:Bakonybél,Magyarország