Köszöntő

Talán ti is emlékeztek gyerekkorunk egyik kedvencére, a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatra, amely végigkalauzolt az Országos Kéktúra útvonalán, és bemutatta tájainkat, kultúránkat, az ott élő embereket.
Régen tervezgetem már, hogy elinduljak Rockenbauer Pál és társai nyomában, és végigjárjam a túraútvonalat én is!
2011 tavaszán úgy tűnik, valóra válik az álom, és nekivágunk néhányan az útnak!
A blog az előkészületekről, és magáról az útról fog szólni, amit a túra alatt szeretnék minden nap frissíteni, hogy azok is átélhessék a nagy kalandot, akiknek nem volt módjukban velünk tartani!

2011. június 6., hétfő

Végállomás: Jósvafő

Tornabarakonyról korábban indultunk a szokottnál, mert egyre melegebb az idő napközben, ami megnehezíti a haladást.

A délelőtt még a Cserehátban vezetett a túra, a két település, amin keresztül mentünk Bódvarákó és Bódvaszilas. A tavalyi árvízi jelentésekből talán ismerős a nevük. A két település között jelenleg is komoly munkálatok folynak, gátakat építenek, hogy a katasztrófa ne ismétlődhessen meg!


Bódvarákó kisebbségmentes, nyaralótelepüléssé kezd átalakulni, sok szép régi házat felújítottak már a tulajdonosok. Bódvaszilas egy nagyobb település, nem találtuk különösebben szépnek. Eddigi utunk során ez volt az egyetlen település, ahol a cigányok beszólogattak, amíg keresztül haladtunk a putrik között!

Bódvaszilas elhagyásával magunk mögött hagytuk a Cserehát dombjait, és ismét komolyabb emelkedőkkel találtuk magunkat szembe, megérkeztünk az Aggteleki-hegységbe! Elhaladtunk a Meteor-barlang bejárata mellet, ami ma már látogatható, de vezető és felszerelés kell hozzá, így mi nem juthattunk be az aknafedélen!
Tovább kapaszkodtunk a karsztképződményekben gazdag hegyoldalon, és megpihentünk a Szabó-pallag erdészháznál, ami csak egy kibelezett épület, semmire nem használják!

Ezután tovább gyalogoltunk Derenk romközséghez, ahonnét 1943-ban ki vagy át-telepítették a teljes lakosságot, mert Horthy Miklós vadászterületté szerette volna alakítani a területet! A faluból házaiból mára semmi sem maradt, csak földkupacok és táblák jelzik helyüket. Az emlékház alatt fekvő domboldalon megpihentünk, vacsoráztunk.

Túránk utolsó éjszakáját Szelcepusztán a turistaszálló előtt töltöttük, mert ugyan voltak a szállóban vendégek, de az ajtó zárva volt, és nem voltak hajlandóak kopogásunkra, fényjelzéseinkre sem előjönni, csak reggel merészkedtek elő, miután mi összeszedtük táborunkat és távoztunk!


Másnap délelőtt még gyönyörködhettünk az Aggteleki-hegység szépségeiben, így a Szőlőhegy kiskertjeiben, gyümölcsöseiben, valamint a páratlan szépségű Hucul ménesben, közvetlenül Jósvafő előtt! A lovak szinte teljesen szabod élnek, ridegen tartják őket, és nyugodtan közéjük sétálhatunk, szelídek, kíváncsiak!

Jósvafőn a Barlang pénztáránál begyűjtöttük túránk utolsó, egyben 26. igazoló pecsétét, majd lementünk a faluba és buszra ültünk, ami közvetlenül Budapestig hozott bennünket. Szegény Quimby kutya nagyon rosszul tűrte az 5 órás rázkódást, egy percig nem volt nyugton, nem találta a helyét!

Az elmúlt 9 napban rengeteg benyomás ért, gazdagabb lettem, nagy hatással voltak rám a látottak! Közel 1000 fénykép és rövid videó készült, amit majd szeretnék valamilyen formában megosztani veletek! Most kicsit hagyom ülepedni a dolgokat, de biztosan kijelenthetem, hogy a túrát folytatjuk, mert egy életre szóló élményben volt részünk és még az út nagyja előttünk! Remélem lesz, aki e rövid beszámolók alapján kedvet kapott, és velünk tart majd a következő szakaszon!

2011. június 4., szombat

Keresztül a Csereháton

Ezt a szakaszt egy kicsit félve vártam, mivel a táj kevésbé izgalmas, többnyire 200-300 méter magas dombokon halad az út. Most, hogy a Cserehát nagyját már láttam, nagyon másképp gondolok a vidékre!
A tájnak megvan a maga szépsége, ahogy a lágy ívű dombok egymásba hajlanak, és körbeölelnek, de leginkább az itt megbúvó települések, és az ott élő népek fogtak meg!

Ha nem a saját szemével látja az ember, nem hinné, hogy a képek Magyarországról valók! A szegénység és az elmaradottság olyan fokával szembesülünk, ami nekünk, városlakóknak teljesen ismeretlen! Az itt élőknek minden nap küzdelem, legyenek parasztok vagy cigányok!
És mindezek ellenére kedvesek, barátságosak, és vendégszeretőek! Mindenkinek kötelezővé tenném az idelátogatást, de azok számára mindenképp, akik állandóan elégedetlenek a helyzetükkel, holott valójában jól élnek!

Gibárt után Encsen, a régió legnagyobb településén gyalogoltunk keresztül. A legfeltűnőbb a bankok és bankautomaták előtt kanyargó sorok voltak. Aztán leesett: megjött a segély! És tényleg, megerősítette a sejtésem a boltos néni! A sorban állók 99 százalékban romák kivétel nélkül!

Encs után a következő falvakon haladtunk keresztül: Fancsal, Baktakék, Abaújszolnok, Nyésta, Felsővadász, Irota, Rakacaszend és Tornabarakony.

Felsővadászon Irénkenéni vendégszeretetét élveztük a cigánysoron, Tornabarakonyon Tamás atya biztosított fedelet számunkra egy éjszakára a 12 lelket számláló faluban.

Fényképeket sajnos most sem tudok feltölteni, majd otthonról pótlom!


- Posted using BlogPress from my iPhone
Location:Tornabarakony

2011. június 2., csütörtök

Búcsú a Zempléntől

Ötödik nap: Mogyoróskától Gibártig

Reggel összeszedtük magunkat retek szállóban, és nekivágtunk utolsó zempléni napunknak.


Utunk Boldogkőváraljáig, Arkán keresztül egy szép völgyben, a Boldogkőváraljai-patak mellett kígyózott mintegy 15 kilométeren keresztül.
Quimby kedvenc napja volt ez, hisz annyit pancsolt és ivott, amennyit csak akart!
Arkán kis pihenőt tartottunk a templom előtt lévő eperfa alatt, s közben jót beszélgettünk a póznán szorgoskodó internet és kábel-tv szerelő srácokkal. A falu itt is szinte teljesen kihalt, a szépen felújított házak nyaralók. Se bolt, se kocsma, se semmi!


Innen már csak néhány kilométer volt Boldogkőváralja. Ide végre nem hulla fáradtan érkeztünk, ezért fel is mentünk a várba körülnézni, ami épp nagy felújítás alatt áll.

A településen végre találtunk boltot és éttermet, így alkalmunk adódott egy jó ebédre, sőt egy kis könnyített menetre a várig, mivel a hátizsákokat az étteremben hagyhattuk!

Gibártig az út egy része aszfalton, majd gyümölcsösök és szántóföldek között futó földúton vezetett. A faluba érve még láthattuk a tavalyi árvíz pusztításának nyomait, leszakadt az út, amit azóta sem sikerült helyreállítani!


Átkeltünk a Hernádon átívelő hídon és elbaktattunk a folyón a mai napig üzemelő kis vízerőműhöz, ami ipari műemlék, és egyben a 15. pecsét lelőhelye.

Innen nem messze volt a szállásunk, egy kis presszó feletti szobában, ahol ismét ágyban aludhattunk és jót fürödhettünk!

- Posted using BlogPress from my iPhone

2011. június 1., szerda

A Bányi-nyeregtől Mogyoróskáig

Tudom, hihetetlennek tűnik, de semmi javulás térerő ügyében, sőt, talán most a legrosszabb a helyzet! De ami még hihetetlenebb, hogy emberek 2011-ben olyan alapvető dolgokat nélkülöznek, mint élelmiszerbolt és orvos!

Megírom az elmúlt két nap élményeit, de nem tudom, hogy mikor tudom majd feltölteni! Talán, holnap Boldogkőváralján...

A harmadik nap: a Bányi-nyeregtől az Eszkála erdészházig

A hajnali órákban kicsit fáztunk a sátrakban, de egyébként egész jól aludtunk. Az erdő szélén volt a táborhelyünk, de nem volt nagy jövés-menés, egyszer egy vaddisznó süvöltve csörtetett néhány méterre, más nem történt.


Reggel tábort bontottunk, és nekivágtunk az erdőnek. Utunk fenyvesek, sűrű rekettyések, és elhagyott kiskertek között vezetett. A rekettyésben erdei szamócát, az egyik lepusztult kertben cseresznyét csemegéztünk. Ennek nagyon örültünk, mert vízkészletünk kimerülőben volt, de így kis folyadékhoz jutottunk!

Az erdő ugyan kellemesen hűvös, de időnként irtásokon és gabonaföldeken keresztül gyalogolunk, ahol igencsak tűz a nap, és dől rólunk a víz!

A víz mellett az ennivalónk is megcsappant, ezért íiztunk benne, hogy a következő településen találunk boltot.

A következő falu, aznapi utunk során az egyetlen, Makkoshotyka volt. Az összes látnivaló a Metzner kastély és kripta, valamint a 90%-ban színes bőrű őslakosság. A központban megtaláltuk, amire vágytunk: két boltot és két kocsmát egymás mellett. Az egyik kisbolt kínálata, a körülményekhez képest nagyon választékos volt, és még Quimbynek is kaptam eledelt, amit egyből fel is falt! Mi az ebédünket az egyik kocsma használaton kívüli teraszán, a földön költöttük el.

Esti táborhelyünk még jó 9 kilométerre volt, ezért rövid pihenő után újra útra keltünk, hogy még sötétedés előtt elérjük az Eszkála erdészházat.


Hét óra körül meg is érkeztünk felállítottuk sátrainkat, berendezkedtünk. Mivel már két napja nem volt lehetőségünk rendes fürdésre, a 100 méterre lévő forrásban fürödtünk le.

Vacsorához tüzet raktunk, majd szalonnát sütöttünk.

Negyedik nap: az Eszkála erdészháztól Mogyoróskáig

Reggel táborbontás, majd a forrásnál rövid mosdás és vízvétel következett.


Következő célpontunk az István-kúti Nyírjes volt, ami leginkább egy, az erdő közepén elterülő parkhoz hasonlít! A kis tóban több ebihal úszott, mint amennyi víz volt benne, csak úgy feketéllet! It begyűjtöttük immár 11. pecsétünket, aminek tároló dobozát az évek alatt teljesen benőtte a fa, amire felrögzítették!

Következett a Pengő-kő, majd megérkeztünk Regécre, avval a reménnyel, hogy ebédelünk egy jót. Csalódnunk kellett, mert nemhogy éttermet, de boltot sem találtunk! Szerencsére a mozgó zöldséges épp a faluban járt, akinél legalább gyümölcsöket vásárolhattunk!

A presszó teraszán pihentünk meg, ahol legalább jégkrémet vehettünk és sört ihattunk. Én a lábtörlőre gömbölyödve el is aludtam egy rövid időre.

Ezután kettéváltunk, mivel én a rövidebb úton indultam Mogyoróskára. Ennek oka, hogy a lábaim nincsenek túl jó állapotban, és kímélni szerettem volna őket. Talpaimon hólyagok sokasodnak, amiket időnként lecsapolok és leukoplasttal erősítek meg! Van, hogy minden lépés fáj!

Mogyoróskán egy elég lepukkant panzió félében töltöttük az éjszakát, meleg víz nem volt és a mosdó is igen retkes, koszos volt!

- Posted using BlogPress from my iPhone