Mivel kipihentem magam, és a meteorológusok igen hideg reggeleket jósoltak, inkább a második opciót választottam!
Korán nekivágtam, alig múlt hat óra, amikor Hévíz leghosszabb utcáján gyalogoltam kifelé a ZimmerFerik, majd a gagyi éttermekkel és borozókkal teli szőlők között. Minden eladó itt is, mint mindenhol az országban! Vehetsz panziót, kis házat, nagy házat, éttermet, borozót, szőlőt, amit csak akarsz. Egyet viszont nem adnak egyikhez sem: vendéget! Mert az elfogyott...
A város szélén megnéztem az Árpád-kori kis templomot, majd beértem az erdőbe. Hamarosan egy búzatábla mellett meneteltem, amikor ütemes zajra figyeltem fel! Egy őzike szögdelt velem párhuzamosan, alig tíz méterre tőlem. Mire elővettem a telefonom, hogy készítsek róla valami felvételt, persze eltűnt, soha nem hagyják magukat!
A Gyöngyösi csárdánál pecsételtem, felszaladtam a dombra, megérkeztem Rezire. Itt újabb pecsét a boltban, és feltöltöttem mindkettőnket egy kis energiával, Quimby egy konzervet, én Bountyt és colat kaptam reggelire. Nesze neked egészséges táplálkozás!
Rezi után egy hosszú murvás úton gyalogoltunk kb. 3 kilométeren át az erdőben, majd újabb hármat aszfalton az autók között, egészen Zalaszántóig. A kisboltban pecsét, és kaja vásárlás. A templom előtt üldögéltem és ittam a kefírem, amikor megállt egy kerékpáros púpos öregember. Érdeklődött honnan és merre tartok, szavalt valami versfélét a faluról, aztán tovább ált! Alig telt néhány perc, autó megáll, visszatolat, kiszáll egy ember, kezembe nyom egy kis nyomtatványt a templomról, felhívja a figyelmem minden zalaszántói látnivalóra, majd azt mondja: érezzem jól magam Zalaszántón! Jól éreztem, még vannak kedves, segítőkész emberek!
A faluból kifelé megnéztem a Szent Donát kápolnát, majd tovább gyalogoltam a kiskertek és gyümölcsösök között, ahol szintén minden eladó.
Rövid gyaloglás az erdőben és már megis érkeztem a Sztúpához. Itt most nagy a felfordulás, imaházat és kiszolgáló épületeket épít a közösség, minden fel van túrva, munkagépek dolgoznak. Ledobtam a zsákomat, és Quimbyvel körbejártuk az összes szintet, úgy ahogy kell! Adakoztam, vettem egy kis emléket, beszélgettem az árussal, és kaptam egy extra pecsétet is a füzetembe.
Jó tempóban leszaladtam a hegyről, egészen a Hideg-kúti majorig, majd nekivagtam a Tátika hegynek. Kitérőt tettem a várhoz a hegy tetejére, megpihentem egy rövid időre, mert a lábaim kezdtek fájni. Innen még látni lehetet a Sztúpát és a Badacsony felső részét is. A lábaimnak jót tett a kis pihenő, újból nagy sebességre kapcsoltam, és lerohantam a hegyről. Itt végre hatalmas fák, és medvahagyma mezők között jártam újra!
Amikor leértem a Szebike-völgybe egy erdészeti úton vitt tovább a jelzés, ami sajnos, elég hamar aszfaltra váltott! A Sarvaly forrásnál kicsit körülnéztem, de vízet nem tudtam szerezni, mert a víze el van vezetve a közeli erdészházhoz. Ott azonban szívesen adtak belőle, miközben a pecsételést is elrendeztem.
Innen az út nyílegyenes, és a fák között feltűnt a Sümegi vár is. Jó volt látni, mert kezdtem nagyon elfáradni, és ez kicsit feldobott!
A Mogyorósi-dombnál, a távvezetékeknél, azonban elfogyott az erőm, alig haladtam, csak vonszoltam magamat előre a poros úton. Sümeg határában, ahol elértem a 84-es főutat, ledobtam magamat a fűbe, muszály volt pihennem, nagyon fájt a lábam! Quimby is eldőlt, mint egy darab fa, mozdulatlanul feküdt mellettem a magas fűben. Nekiláttam szállást keresni, ami szerencsére gyorsan ment, és pont az utamba is esett. Ez újra feltöltött, felkeltem, és bevonszoltam magamat a város központjába, a Kisfaludy Hotelbe.
Becuccoltam a szobába, és lementem vacsorázni az étterembe. Jót ettem, közben beszélgettem a pincérrel, hogy s mint mennek a dolgok Sümegen. Vacsora után egy gyors zuhanyra még volt erőm, de utána egyből elaludtam!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése