Köszöntő

Talán ti is emlékeztek gyerekkorunk egyik kedvencére, a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatra, amely végigkalauzolt az Országos Kéktúra útvonalán, és bemutatta tájainkat, kultúránkat, az ott élő embereket.
Régen tervezgetem már, hogy elinduljak Rockenbauer Pál és társai nyomában, és végigjárjam a túraútvonalat én is!
2011 tavaszán úgy tűnik, valóra válik az álom, és nekivágunk néhányan az útnak!
A blog az előkészületekről, és magáról az útról fog szólni, amit a túra alatt szeretnék minden nap frissíteni, hogy azok is átélhessék a nagy kalandot, akiknek nem volt módjukban velünk tartani!

2013. május 26., vasárnap

Sümegről a Szajki tavakhoz

Jól aludtam, de a tegnapi darálótól még salygott mindenem! Kényelmesen megreggeliztem a szállodában, majd összecsomagoltam, és 10 óra körül indultam csak el.


Kicsit körülnéztem a városban, de a várba nem mentem fel, nem volt kedvem felmászni! Azért a Várhegy lábáig elmerészkedtem, és megcsodáltam a Püspöki Palotát, ahonnét a várra is egész jól ráláttam. A várban valaki klarinéton játszott egy keserves dallamot, amit még a vasútállomásra baktatava is hallani lehetett.

Az állomáson pecsét, aztán irány az aszfalt! De nem akármilyen, nyíl egyenes! Olyan hosszú (4 km), unalmas és monoton, hogy azt hittem soha nem érek a végére! Itt egy semmilyen, telepített erdőbe fordult az út, ami szinte majdnem egyenes volt, egészen Kisvásárhelyig! Látnivaló csak a döglött nyúl és a szintén döglött róka volt...


A faluban elmentem a harangláb mellett, annyira jelentéktelen volt, pedig azon volt a pecsét. Így visszafordultam, és pont amikor odaértem, megszólalt, delet ütött! Gyors pecsét, aztán tovább.
Épp, mikor elhagytuk a település utolsó házát, két vad kutya rontott ránk!
Az egyik felém, a másik Quimbynek indult. A nekem tartót gyorsan elhesegettem a botommal, de a másik nekiesett Quimbynek, harapta ahol érte! Odaléptem, teljes erőmből kettőt húztam a háta közepére, amitől felhagyott a támadással, és elhúzott! Quimby nagyon megijed, fájhatott neki a harapás, de nem volt mit tenni, mentünk tovább!

Innen az út unalmasabb volt, mint eddig bármikor! Kilométer hosszú egyenes, és teljesen vízszintes szakaszok, szántóföldek mentén. Az egyetlen érdekesség a traktor volt, ami szántotta a földet. Az Alföldi Kéktúra lehet ehhez hasonló, azt hiszem, elment tőle a kedvem!


Aztán jött egy kis dagonya a Dergecsi-erdőben, és végre elértük az ötvösi pecsétet.

A következő 15 kilométeres szakasz, vonalzóval meghúzott utakon, erdőmérnökök által tervezett, és szabályosan telepített erdőkön keresztül vezetett egészen a Szajki tavakig. Látnivaló nem sok volt, néha egy-egy őz és nyúl. Útközben többször megkellett állnom pihenni, mert nagyon fájt a lábam, mindkét sarkamon termetes hólyagok nőttek, amik fájdalmassá tettek minden lépést!


Az ég egyre feketébb lett a fejem felett, ezért az utolsó kilométereket, szinte kocogó tempóban tettem meg, hogy megússzam az esőt! Ezt jól tettem, mert amikor eltettem a szajki erdészháznál a pecsételés után a füzetet, abban a pillanatban megjött az égi áldás! A büfés néni már várt, akivel korábban már telefonon egyeztettem, és elvezetett a szállásomhoz, egy kis faházhoz.

Ledobtam a cuccomat, és visszamentem vacsorázni. Nagyon éhes voltam, egész nap alig ettem valamit! Két hatalmas dögburgert is lenyomtam! Utána beszélgettem Erzsikével (büfés néni), aztán vissza a faházhoz, és ruhástul be az ágyba. Valamikor éjfél körül ébredtem fel, és vetettem le magamról, majd újra alvás.

A folytatás még bizonytalan, nagyon elfáradtam az elmúlt két napban! A kiadós esőnek hála, az erdő csupa víz, és újabb csapadék is várható! Nincs kedvem szétázni, vizesen elgyalogolni Sárvárig!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése