Reggel osztottam szoroztam, és meghoztam a döntést, hogy ma hazajövök.
Holnap (hétfőn) mindenképp vissza kellett volna jönnöm Budapestre, mert az elmúlt három hétben felhalmozódott néhány dolog, amit személyesen kell intéznem, nem tudom megoldani távolról!
Gondolkodtam azon is, hogy valameddig még tovább megyek ma, de sehogy sem jött volna ki jól.
Vagy Káldig mehettem volna egy rövidet, vagy egy 30 kilométeres szakaszt tehettem volna meg Gérce településig kínkeservesen, de egyiknek sem láttam értelmét! Ráadásul a menetrendeket sem én alakítom a kedvemre!
 |
| Az útnak nincs vége... |
Az elmúlt 21 napot egyébként nagyon élveztem! Rengeteg szép dolgot láttam, és nagyon sok érdekes és kedves emberrel ismerkedtem meg! 540 kilométert gyalogoltam a Dunántúlon, több mint 50 településen jártam, legalább százra teszem azoknak a számát, akikkel leálltam beszélgetni, kicsit jobban megismerni a világukat, helyzetüket a mai Magyarországon!
Voltak különleges élményeim is, mint a Remetei templomnál induláskor, de a zalaszántói Sztúpánál is megéltem és megértettem valamit, amiről eddig nem írtam.
Néhány napra szükségem van, hogy elrendezzem az ügyeimet. Aztán
meglátjuk, hogy visszatérek-e egyedül, vagy bevárom a többieket, és
együtt fejezzük be a túrának ezt az utolsó 113 kilométerét.
A hét elején egyeztetek velük, és folytatás hamarosan!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése