Köszöntő

Talán ti is emlékeztek gyerekkorunk egyik kedvencére, a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatra, amely végigkalauzolt az Országos Kéktúra útvonalán, és bemutatta tájainkat, kultúránkat, az ott élő embereket.
Régen tervezgetem már, hogy elinduljak Rockenbauer Pál és társai nyomában, és végigjárjam a túraútvonalat én is!
2011 tavaszán úgy tűnik, valóra válik az álom, és nekivágunk néhányan az útnak!
A blog az előkészületekről, és magáról az útról fog szólni, amit a túra alatt szeretnék minden nap frissíteni, hogy azok is átélhessék a nagy kalandot, akiknek nem volt módjukban velünk tartani!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sátor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sátor. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. június 8., péntek

A Bükkből a Mátra tetejére

A "Vihar" által szerzett kis nyaralóban jól befűtöttünk, így reggelre minden cuccunk megszáradt, és mi is kipihentük magunkat. Bélapátfalván bevásároltunk egy kiadós reggelit, és az esti szalonnasütéshez is megvettük a hozzávalókat, mivel már akkor sejtettük, hogy a következő éjszakát sátorban, valahol az erdőben fogjuk tölteni.
Szóval, elindultunk Bélapátfalváról, megnéztük az apátságot, majd a Telekessy vendégházat érintve tovább indultunk Szarvaskőre, ami a bükki túra vége.
Útközben még megnéztük a Gilitka kápolnát, amit 2006-ban nagyon szépen felújítottak.
Szarvaskőre a vár érintésével érkeztünk, ahonnét nagyon szép kilátás nyílik a környékre. Az itteni pecsétet egy hárpia őrizte, azt hiszem nem volt teljesen magyar!
Szarvaskőröl Rozsnakpuszta érintésével indultunk Sirok felé, de ránk esteledett, és nekiálltunk táborhelyet keresni. Nem volt egyszerű, de végül sikerült egy ideális helyet találnunk, ahol felállíthattuk a sátrainkat, tüzet raktunk, és szalonnát sütöttünk. A tábor egy része az erdészeti útra lógott, ezért útakadályokat is építettünk, hátha egy részeg vadász arra jár éjjel!

Éjszaka nem jött senki, nem történt semmi, egész jól aludtunk, Quimby kutya is nyugodt volt.
Összecsomagoltunk és egy órán belül megérkeztünk Sirokra, ahol szintén a vár érintésével jutottunk a település központjába. Errefelé szintén sokan élnek, akik nem magyarok, csak úgy tengetik az életüket...
A bolt előtt alaposan bekajáltunk, mert a túra legkeményebb szakasza következett: fel a Kékestetőre. Ezen a viszonylag rövid szakaszon (19 km) a szintkülönbség 1422 méter, ami 17 kilós hátizsákkal nagyon kimerítő volt, a csúcs alatt, már szinte vonszoltuk magunkat! A vizünk is elfogyott felfelé, a források mind elapadtak az út mentén, így 1 litert kellet fejenként beosztanunk! Mire felértünk a Kékesre teljesen besötétedett, semmit nem találtunk nyitva, a szállások is zárva voltak, vizet is csak a szanatórium portáján sikerült szereznünk. Magyarországon túrázva, jobb, ha megszokjuk, hogy kizárólag magunkra számíthatunk, és arra a felszerelésre, élelemre, vízre, amit magunkkal viszünk, mert gyakorlatilag a túrázóknak szánt infrastruktúra romokban, lepusztulóban, akár csak az egész kis országunk!
Attila és Szilvi tovább mentek Mátraházára, de ott sem volt jobb a helyzet. Én a sípálya tetején töltöttem a szabad ég alatt az éjszakát, a kis kerek hütte fa teraszán. Elalvás előtt még főztem egy forró levest, és megettem mindent, amit a zsákomban találtam.
Reggelre minden nyirkos lett, úgyhogy most megszárítok mindent, töltöm a telefont, aztán Mátraházán összeszedem a többieket és indulunk tovább a Mátra meghódítására!

Az elmúlt két napban 65 kilométert tettünk meg, és 2333 méter emelkedőt gyűrtünk le.

- Posted using BlogPress from my iPhone

2011. június 1., szerda

A Bányi-nyeregtől Mogyoróskáig

Tudom, hihetetlennek tűnik, de semmi javulás térerő ügyében, sőt, talán most a legrosszabb a helyzet! De ami még hihetetlenebb, hogy emberek 2011-ben olyan alapvető dolgokat nélkülöznek, mint élelmiszerbolt és orvos!

Megírom az elmúlt két nap élményeit, de nem tudom, hogy mikor tudom majd feltölteni! Talán, holnap Boldogkőváralján...

A harmadik nap: a Bányi-nyeregtől az Eszkála erdészházig

A hajnali órákban kicsit fáztunk a sátrakban, de egyébként egész jól aludtunk. Az erdő szélén volt a táborhelyünk, de nem volt nagy jövés-menés, egyszer egy vaddisznó süvöltve csörtetett néhány méterre, más nem történt.


Reggel tábort bontottunk, és nekivágtunk az erdőnek. Utunk fenyvesek, sűrű rekettyések, és elhagyott kiskertek között vezetett. A rekettyésben erdei szamócát, az egyik lepusztult kertben cseresznyét csemegéztünk. Ennek nagyon örültünk, mert vízkészletünk kimerülőben volt, de így kis folyadékhoz jutottunk!

Az erdő ugyan kellemesen hűvös, de időnként irtásokon és gabonaföldeken keresztül gyalogolunk, ahol igencsak tűz a nap, és dől rólunk a víz!

A víz mellett az ennivalónk is megcsappant, ezért íiztunk benne, hogy a következő településen találunk boltot.

A következő falu, aznapi utunk során az egyetlen, Makkoshotyka volt. Az összes látnivaló a Metzner kastély és kripta, valamint a 90%-ban színes bőrű őslakosság. A központban megtaláltuk, amire vágytunk: két boltot és két kocsmát egymás mellett. Az egyik kisbolt kínálata, a körülményekhez képest nagyon választékos volt, és még Quimbynek is kaptam eledelt, amit egyből fel is falt! Mi az ebédünket az egyik kocsma használaton kívüli teraszán, a földön költöttük el.

Esti táborhelyünk még jó 9 kilométerre volt, ezért rövid pihenő után újra útra keltünk, hogy még sötétedés előtt elérjük az Eszkála erdészházat.


Hét óra körül meg is érkeztünk felállítottuk sátrainkat, berendezkedtünk. Mivel már két napja nem volt lehetőségünk rendes fürdésre, a 100 méterre lévő forrásban fürödtünk le.

Vacsorához tüzet raktunk, majd szalonnát sütöttünk.

Negyedik nap: az Eszkála erdészháztól Mogyoróskáig

Reggel táborbontás, majd a forrásnál rövid mosdás és vízvétel következett.


Következő célpontunk az István-kúti Nyírjes volt, ami leginkább egy, az erdő közepén elterülő parkhoz hasonlít! A kis tóban több ebihal úszott, mint amennyi víz volt benne, csak úgy feketéllet! It begyűjtöttük immár 11. pecsétünket, aminek tároló dobozát az évek alatt teljesen benőtte a fa, amire felrögzítették!

Következett a Pengő-kő, majd megérkeztünk Regécre, avval a reménnyel, hogy ebédelünk egy jót. Csalódnunk kellett, mert nemhogy éttermet, de boltot sem találtunk! Szerencsére a mozgó zöldséges épp a faluban járt, akinél legalább gyümölcsöket vásárolhattunk!

A presszó teraszán pihentünk meg, ahol legalább jégkrémet vehettünk és sört ihattunk. Én a lábtörlőre gömbölyödve el is aludtam egy rövid időre.

Ezután kettéváltunk, mivel én a rövidebb úton indultam Mogyoróskára. Ennek oka, hogy a lábaim nincsenek túl jó állapotban, és kímélni szerettem volna őket. Talpaimon hólyagok sokasodnak, amiket időnként lecsapolok és leukoplasttal erősítek meg! Van, hogy minden lépés fáj!

Mogyoróskán egy elég lepukkant panzió félében töltöttük az éjszakát, meleg víz nem volt és a mosdó is igen retkes, koszos volt!

- Posted using BlogPress from my iPhone


2011. május 30., hétfő

Hollóházától a Bányi-nyeregig

A Zemplén kis falvai között bolyongva térerővel csak ritkán találkozunk, ezért ma két nap eseményeit osztom meg veletek.

Első nap: Hollóháza-Bózsva

Szombaton ragyogó napsütésre ébredtünk, korán reggel átbuszoztunk Hollóházára a nullás kilométerkőhöz. A buszút felért egy időutazással, úgy rázott, hogy vesekő biztos nem maradt bennünk! A busz ablakán kitekintve, a Zemplén gyönyörű hegyeit látva, lelkesedésünk csak egyre nőtt!


A nullás kő után elindultunk első úticélunk felé, a Nagy-Milichez, de közben felkerestük az első igazoló pecsétet, ami a Hollóházi porcelángyár portás bácsijánál volt. Nagyon kedves volt, jó utat kívánt nekünk, és felhívta a figyelmünket a kígyókra! Gyerekkorom biológia óráit felidézve eszembe jutott, hogy itt tényleg viperák élnek!

A hegyre felvezető út közben megpihentünk a Bodó-réten, ahol a Panoráma büfét a néni a mi kedvünkért nyitotta ki, merthogy turisták egyre kevesebben jönnek, panaszkodott nekünk a kiszolgálás közben. Itt pecsételtünk szintén egyet a kis füzetünkbe.

A Nagy-Milic csúcsáig vezető út különlegessége, hogy közvetlenül a Magyar-Szlovák határ mentén húzódik, hol az egyik, hol a másik oldalon, a határköveket kerülgetve. A csúcson (895 méter, ami a hegység legmagasabb pontja) a 79-es filmhez képest a helyzet változatlan, az egykori kilátónak nyoma sincs, csak a Szlovák oldalon áll egy nagy betonoszlop, és egy jelképes határátkelő.

Ezután hosszú ereszkedés következett Füzérig, itt jó hasznát vettük botjainknak! Menet közben, egy kilátópontról, csodálatos panoráma tárult elénk, középpontjában a várral!
Lefele menet még megnéztük a Csataréti erdészlak romjait, és egy bivakhelyet, ami szintén elég lepusztult állapotban volt, majd a Várhegy lábánál a Vár-forrás hűs vízével oltottuk szomjunkat.

Füzérre érkezve kissé megfáradtunk, ezért úgy döntöttünk, hogy nem mászunk fel a várhoz, hanem egyenesen a faluba megyünk pecsételni és ebédelni. A kocsma épp zárva volt (ott a pecsét), ezért a legközelebbi kisvendéglőbe tértünk be, a Koronaőrbe. Itt nagyon jól éreztük magunkat! A felszolgáló néni, aki egyben a szakácsnő is, kissé kaotikusan kezeli a rendeléseket, de vidám hozzáállásával kompenzálja és feledhetetlenné teszi az ott töltött időt. Ha erre jártok, feltétlenül ugorjatok be hozzá egy finom ebédre!

Ebéd után visszatértünk a kocsmához, ahol az igazoló pecsétet a kocsmáros őrizte. Időközben viharfelhők gyűltek körülöttünk, de úgy ítéltük meg, hogy elmenekülhetünk előle, ezért elindultunk Bózsvára.

Épphogy elhagytuk Füzért dörögni kezdett az ég, esett az eső, és villámok cikáztak körülöttünk. Mivel egy nyílt mezőn voltunk, ahol néhány magányos fa állt csak, nem volt más választásunk, mint tovább menni, de végül egy rekettyésben találtunk menedéket a zuhogó eső elöl!

A Füzérkomlóstól Bózsváig tartó út nem volt túl érdekes, egy régi vasúti töltésen vezet a Kéktúra útvonala. A derékig érő vizes növényektől jobban eláztunk, mint az időközben elálló esőtől.

Végül megfáradtan, csurom vizesen megérkeztünk Bózsvára a Kőbérc panzióba, ahol a helyiektől ajándéka kapott pálinka után és egy gyrosszal a hasunkban, úgy ájultunk el, mint akit lecsaptak!

Második nap: Bózsva-Bányi-nyereg

Reggelre a kölcsönkapott hajszárítóval megszárítottuk a cipőinket és 11 órakor elindultunk Kishután, Nagyhután és Vágáshután átvezető utunkra, a Bányi-nyereg irányába.

A három falu szinte teljesen elnéptelenedett, emberekkel alig találkoztunk, a házakat városiak veszik meg nyaralónak.
Néhányat nagyon szépen renováltak, de az őslakosok házai körül is nagyon szép porták találhatók. Ami szembetűnő, hogy minden házhoz szépen gondozott veteményeskert tartozik, itt még megtermelik maguknak az alapvető szükségleteket kielégítő zöldséget és gyümölcsöt! Boltot a három faluból csak egyben találtunk, vendéglő vagy büfé egyikben sincs.

A falvakat elhagyva utunk újból az erdőn át vezetett. A Nagy-Hallgató-nyeregnél megpihentünk, ebédet főztünk, majd tovább indultunk a Bányi-nyereghez.

A Kéktúra itt végig a gerincen vezet, hatalmas fák között. Ahol az erdő besűrűsödött, pezsgő életű hangyavárakat találtunk.

A Bányi-nyerget este nyolc körül értük el, ahol lesátoroztunk, tüzet raktunk, és megvacsoráztunk.

Több fényképet egyelőre a gyenge térerő miatt nem tudok feltölteni, de pótolom, amint lehetséges!

- Posted using BlogPress from my iPhone
Location:Bányi-nyereg