Két nap a Bakonyban

Reggel fáradtan ébredtem, nem aludtam kényelmesen. Odakinn esett az eső, nem volt kedvem elindulni, ezért húztam halasztottam, de eldöntöttem, hogy 10 órakor, ha esik, ha fúj, mindenképp elindulunk!
Az időjárás nem változott, így zuhogó esőben vágtunk neki a Bodajk Bakonykúti szakasznak.

A bolt pont útba esett, feltöltöttem a hátizsákot, mert tudtam, hogy a következő 35 kilométeren nem lesz rá alkalmam! Itt reggeliztünk is, Quimby kapott egy konzervet, aminek nagyon örült!

Magamra húztam mindent, ami az eső ellen védett, és elindultunk.
Bodajkról kifelé, az út meredeken indult felfelé, a "híres" sípálya mellett a fűben. Mire felértünk a tetejére, a cipőm már kezdett átnedvesedni, nem bírta sokáig! Innen az út lefele vezetett egészen a Gaja patak völgyéig, de nem volt egyszerű a lejutás, mivel pontosan 5 kerítésen átívelő létrán kellett átmászni! Quimbyt mindegyiken át kellet vinnem, és ez a vizes, csúszós deszkákon, hátamon a közel 20 kilós zsákkal, nem volt egyszerű mutatvány!
Tényleg nem lehet ezt másképp megoldani? Ennyire suttyó a magyar, hogy egy kapu kezelését sem lehet rábízni?!


A szurdok tényleg nagyon szép, napsütéses időben biztos elidőztem volna a patak parton, vagy a kis tónál a büfénél, de ebben az időben, csak mentem előre, hogy minél előbb elérjünk a célunkhoz.
A völgy végénél, nagy meglepetésemre egy 15-20 fős, többnyire nyugdíjas túrázóba botlottam, kicsit beszélgettem velük, majd tovább gyalogoltunk az Öreg-hegyre, ahol kis hétvégi házak, és gyümölcsösök között vezetett az út egészen a Fehérvárcsurgói víztárolóig. Időközben az eső is elállt, de helyette viharossá vált a szél!

Innen a gáton baktattunk tovább, a szél néha olyan erősen fújt, hogy majd lerepített minket róla!
A Becsali büfé zárva volt, de ettől függetlenül rövid pihenőt tartottunk, kicsit ettünk, pecsételtem, és levettem az esővédő gúnyámat, mert nagyon megizzadtam alatta.


A pihenő után levitt az út a haragos vízhez, ahol félméteres hullámok ostromolták a partot! A duzzasztó gátnál ezek a hullámok több méterre is felcsaptak. Itt olyan erős volt a szél, hogy néha alig bírtam talpon maradni, a lökéseket úgy 90-100 km/h-ra becsültem. Kicsit elkapott a balatoni érzés!

Innen egy órába sem telt, és az erdőn keresztül felértünk a Bogrács-hegyre. A viharos szél itt is tombolt, gyönyörű volt a kilátás a tározóra és a fennsíkra, a tiszta levegőben ragyogó kontrasztos felhőkép kezdett kialakulni!
Itt Quimbyvel hatalmasat kergetőztünk, a nyílt terep előhozta belőle a terelési ösztönt. Körbe-körbe rohangált, mint aki teljesen megbolondult!

Ezután dombról le és fel haladtunk, egyre szebb és szebb arcát megismerve a Bakonynak! A nap is egyre melegebben sütött, nem győztem betelni a látvánnyal!


Bakonykúti csak fél órányira volt, de a szemem nem bírt betelni a sok csodával, amit a természet alkotott, állandóan megállásra és fotózásra késztetett!

A település egy igazi kis ékszerdoboz, szépen rendezett és tiszta utcákkal, felújított takaros házakkal! A szállásom az egyik ilyen kis ékkőben volt, amit még tegnap találtam az interneten. Amikor beléptem az udvarra, tudtam, hogy jó helyen vagyok! A gazda azonnal bevezetett a szobámba, ami annyira szép volt, hogy álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen helyen fogom tölteni az éjszakát! László egyhamar bort is kerített, majd beszélgetni kezdtünk.
Egy órával később megérkezett a felesége Barbara is, aki lengyel származású, és egy pillanat alatt vacsorát varázsolt az asztalra! A bor mellé került az asztalra kenyér, kolbász, lengyel erdei gombasaláta, és egy kis pálinka is! Éjfélig beszélgettünk a világ dolgairól, Lengyelországról, a Mazuri tavakról, és még sok minden másról is! Remek este volt, köszönet érte!

Reggel kipihenten ébredtem, rég nem aludtam ilyen jól! Nehezen ment az indulás, magába szippantott a hely szelleme! Még kicsit beszélgettünk egy tea mellett, majd összecsomagoltam. Útravalónak kaptam Barbarától egy kis kakukkfű teát, majd vendéglátóim a kapu helyéig kísértek, újra útra keltünk.

Az út hatalmas szántók mellet vezetett, amelyek üde zöld színben pompáztak a szikrázó napsütésben, a mélykék ég alatt.


A szél még mindig tombolt, ragyogóan tiszta volt a levegő, a felhők szép mintákat rajzoltak az égre!
Még mindig az előző este varázslatában éltem, észre sem vettem a kilométereket! Talán 3 óra telt így el hegyek völgyek között, és megérkeztünk Kisgyónra, a Természetbarát Telepre. Itt gimis srácok serénykedtek, igyekeztek rendet teremteni, az amúgy igen lepukkant telepen! Pecsét helyett itt matricát kaptam, mivel a bélyegzőt állandóan ellopják! Egy padnál letelepedtünk Quimbyvel, és kicsit szusszantunk, ettünk. A padok körül szétdobált palackok, cigarettás dobozok, csoki papírok!

Itt találtam egy táblát, amin már Írott-kő is fel van tüntetve. Gyakorlatilag a szomszédban van, már csak 366 kilométer! :)

Kisgyón után az erdőt ismerős illat töltötte meg. Medvehagyma, de mennyi! Kilométereken keresztül ez képezte a teljes aljnövényzetet, sőt időnként még az ösvényt is ez borította! A Hamuháznál kezdett az illat intenzitása csökkenni, nemsokára ki is értünk az erdőből, az utat újból hatalmas szántóföldek szegélyezték.

Az Alba Regia Barlangkutató Állomásnál adminisztráltam, majd tovább bandukoltunk Tés irányába a műúton. Tésre érve letértünk a kék jelzésről, meglátogattuk a még két álló, Európában is egyedülálló hat lapátos szélmalmot. Az egyikbe be is jutottunk, a hatalmas fa kerekek és tengelyek világába! Az öreg malomőrrel kicsit beszélgettem, és a régi kovácsműhelybe is bekukkantottam. Ritka gyűjteménye a hajdan volt mesterségnek, gyertek és nézzétek meg a malmokkal együtt, mielőtt eltűnnek a semmibe!


A kitérő után visszatértünk a Kéktúra útvonalára, és leereszkedtünk Jásdra.
Annak, hogy az út lefelé vezetett nagyon örültem, mivel a jobb vádlim kezdett egy féltéglává alakulni, és a tegnapi vizes bakancsos gyaloglás is alaposan feltörte a lábam.

Jásd előtt igazi érdekesség az erdő szélén, ahogy a patak egyszer csak előtör a földből, ilyet még nem láttam korábban!
Gyorsan megleltem a szállásomat, becuccoltam, majd elugrottam pecsételni a kocsmába, ami pangott az ürességtől! A kocsmáros hölggyel kicsit beszélgettem, ittam egy sört, és felvásároltam a készleteket, hátha lendítek az üzleten!

Visszatérve a házhoz, még épp jutott erőm egy gyors zuhanyra, majd bedőltem az ágyba. Írásra már nem futotta, így ezeket sorokat reggeli ébredésem után vetettem!

Location:Jásd,Magyarország

Viszlát Vértes!

A megérzésem jónak bizonyult, valamint az időjósok sem tévedtek! Hajnalban megérkezett a front, és vele együtt a jelentős csapadék is. Az egész műsort Mary néni vendéglőjének egy kis szobájából, és annak is a jó meleg ágyából hallgattam végig!
Reggel nem kapkodtam, kényelmesen megreggeliztem a fogadóban, megvártam míg teljesen elállt az eső, és valamikor kilenc után nekivágtam az utolsó szakasznak a Vértesben.

Az egész nap abból állt, hogy Gántról felmentem a hegyre, gyalogoltam a fennsíkon, aztán lementem a hegyről Csókakőnél. Az erdő gyönyörű volt, friss üde, a fákról csöpögött a víz, de csak annyira, hogy kabátot még nem kellett húznom! A fák alatt itt-ott pára ült meg, ami sejtelmessé tette a bolyongásomat! Ezt a misztikus érzést csak fokozta, amikor egy fatönkön megpillantottam egy muflon koponyáját tülköstül! Egy kicsivel később, pedig egy elhullott őz maradványaiba botlottam. Mindkettőn hemzsegtek a férgek, a tetem orrfacsaróan büdös volt!


Útközben szinte alig pihentünk, jó volt megérkezni a várhoz, amit éppen rekonstruálnak. Ami eddig elkészült, nagyon színvonalas munka, érdemes megnézni!


Itt vettem észre, hogy a cipőm javítása eddig bírta, sőt rosszabb lett a helyzet, mivel egy másik helyen is szétesett! Gyorsan lementem a faluba, az egyik kis boltban szereztem még néhány tűt, és egy fogót, de rájöttem, hogy ezt már én nem tudom rendbe szedni, akármennyire is szerettem volna!
Persze Csókakőn se cipészt, se bőrdíszművest, de még nyeregkészítőt sem találtam, ezért egyetlen lehetőségként Székesfehérvár maradt. Szerencsére a plázában találtam egy MisterMinitet, aki este 8-ig nyitva volt!


Lerobogtam a 81-es főúthoz, ott volt a buszmegálló. Kb. 10 percen belül jött is a busz, 20 percen belül bent voltam a városban. A buszvégállomás pont a plázánál van, a bakancsomat a mester azonnal megvarrta, és a visszafelé induló buszt is pont elkaptam. Az egészet lerendeztem egy óra alatt!

Ezek után beültem a Sandokan vendéglőbe (itt tett le a busz), mert égész nap nem ettem semmit, és már 5 óra körül járt. Ettem, és közben nekiláttam szállást keresni Bodajkon. Nem volt egyszerű, de végül lett megoldás erre is!

Evés után begyalogoltam az aszfalt úton Bodajkra, találkoztam egy ismerős ismerősével, akinek az éppen üres üzlethelyiségében húzhattuk meg magunkat éjszakára Quimbyvel...

Location:Kálvária utca,Bodajk,Magyarország

Várgesztesről Gántra

A tegnapi napot végig henyéltem Várgesztesen az Eck család vendégszeretetében. Minden kívánságomat lesték, Quimbyt is imádták, és az sem volt gond, ha odapiszkított vagy rárókázott a szép gyepre!
Nagyon hálás vagyok Bori néninek, hogy nem a mocskos ruháimban kellet tovább indulnom, valamint Tóni bácsinak a jó beszélgetésekért, és az esti fröccsért! 100% vendéglátás, amit kaptam tőlük!


Reggel elbúcsúztunk, és nekivágtam az út folytatásának. Először a kis boltban vettem magamnak valami harapnivalót, majd felgyalogoltam a Gesztesi várba pecsételni, és körbenézni. A turistaszállót budapesti kisiskolások szállták meg. Amikor kiderült, hogy én is a II. kerületből érkeztem, csak éppen gyalog, nagyon elkerekedett a szemük! Quimbyt először halálra rémisztették a hangoskodásukkal, később dögönyözték és puszilgatták a buksi fejét.


A várból szép kilátás nyílik az azt övező hegyekre, és Gesztesre is. A turistaszálló állapota viszont katasztrofális, láttam 1960-ból való bútorokat, és rozsdás bojlert is...

Az erdőbe érve előbb szép bükkösben, majd csertölgyek között vezetett az utam egészen Kőhányáspusztáig. Itt rövid időre megálltunk körülnézni. Nem tartott sokáig, mire bejártuk a 15 házból álló települést. Néhány ház nagyon szépen fel van újítva, és a kis Esterházy-kápolna is egész jó állapotban van.


Innen Mindszentpuszta irányába indultunk, de előbb felmásztunk a Csáki vár maradványaihoz, ahol kicsit üldögéltünk az árnyékban. Ezek tényleg csak maradványok, egy 10-15 méter falrészlet, ami megmaradt, de ez is csak idő kérdése, és az enyészeté lesz!

Néhány kilométerrel arrébb, a lassan egy hete tartó út legszebb erdején vezetett keresztül a kis ösvény. Hatalmas, ligetesen elhelyezkedő bükkfák, és buja páfrányokkal teli aljnövényzet jellemezte. Enyhén dzsungel érzésem támadt az érintetlen természet láttán! Ebből az ősfás ligetből kiérve, alig 5 perc gyaloglás után értük el Mindszentpusztát. Itt gyorsan pecsételtem, aztán fordultam is vissza, mert látnivaló az nem volt.
Innen egy alig 6 kilométeres, ültetett fenyőkkel tarkított völgyön keresztül értünk Gántra. Több mint 150 kilométer megtétele után, itt végre találtam egy éttermet (Mary néni vendéglője), ahol degeszre ettem magamat! És nem csak sok volt, hanem nagyon finom is!

Egyúttal szállásunk is lesz ma éjszakára, mivel a következő település Csókakő, majdnem 20 kilométer, és oda már nem lett volna erőm eljutni, a sátorozást félúton meg az érkező hidegfront miatt láttam jobbnak hanyagolni. A lábam különben is még mindig kicsit duzzadt, és sajog. Így holnapra marad az utolsó vértesi szakasz, majd vasárnap Bodajknál belépünk a Bakony területére. Jó hétvégét mindenkinek!

Location:Kossuth utca,Gánt,Magyarország

A Gerecséből a Vértes erdeibe

Az éjszaka enyhén hűvös volt a tábori faházban, de még így is komfortos körülmények között töltöttem az éjszakát egy sátorhoz képest! Egy kevéske és gyors reggeli után kilenc óra körül vágtam neki az aznapi távnak. Pár száz méter megtétele után éreztem, hogy valami oda nem illő van a zsebemben, nálam maradt a kis ház kulcsa! Hátizsákot ledobtam az út szélére, és visszaszaladtam vele.
Egy negyed óra gyaloglás után elérkeztem a Kis-Gerecse oldalába, ahol soha nem látott medvehagyma mezők között vezetett az út.


Életemben ennyit még nem láttam, ráadásul virágzás idején! Ahogy mentem az úton, tömény hagymaillat lengett be mindent! Ez az élmény egészen a Gerecse üdülőig, a volt hercegprímási kastélyig tartott. A kastély kerítésénél barátságos lovacska köszöntött minket, majd megjelent egy gépfene, ami az utat egyengette, gyalulta. Quimby nagyon megijedt tőle, nagyívben kikerülte!
Nemsokkal ezután rövid látogatást tettünk a környék egyik jellegzetes, és talán egyik legöregebb fájánál, a Sandl hársnál.

A Kéktúra útvonala elkerüli, de a készletek feltöltése miatt, rövid kitérőt tettünk Tardosra, ami végül nem is volt olyan rövid, és mivel a falu lent van a völgyben, ezért szintben is jelentett néhány plusz métert.

Az utat folytatva a híres tardosi bánya mellet haladtunk, ami most is hangos volt, dübörögtek a gépek. A bányában vörös márványt fejtenek, ami igazából nem is az, hanem a különböző ásványi anyagoktól elszíneződött mészkő. A Bánya-hegy tetején megpihentünk az erdészház romjainál.


Utunk során ez már a sokadik elhagyott és düledező erdei lak. Nem értem, hogy miért jutnak erre a sorsra! Ennyire lehetetlen az erdei élet?! Ausztriában, Szlovéniában vagy Szlovákiában miért működik ez? Elgondolkodtató, a hiba biztos bennünk van!

11 kilométerrel arrébb, részben választ kaptam a kérdéseimre, amikor elérkeztünk a koldusszállási vadászházhoz. Kicsit fáradt voltam, úgy gondoltam, hogy a tardosi kitérővel elég lesz 25 km táv, és éjszakára itt maradok. Mivel senki nem volt a ház körül, rövid internetes keresgélés után találtam egy telefonszámot, ahol érdeklődtem, hogy van-e a háznál szállásra lehetőség. Elmondták, hogy sajnos nincs, de nyugodtan sátrazzak, csak beszéljem meg a gondnokkal, ha megérkezik. Letelepedtem a ház előtti lépcsőre és vártam. Kb. fél óra múlva jött egy autó, kiszállt belőle egy ötvenes pár, és köszönés helyett azzal kezdték, hogy mit keresek itt, és különben is a kutya, meg nekik nem dolguk a szállásadás, és jobban tenném, ha tovább mennék.
Én, erre persze elmondtam, hogy milyen remek, empatikus és vendégszerető emberek! Még volt egy kis szóváltás, aztán bezárkóztak a házukba...

Összeszedtem a cuccaimat, és feldúltan nekivágtam az erdőnek. A következő település Tornyópuszta 5-6 kilométer járásra volt, és reméltem, hogy majd ott találok valami szoba félét. Rosszul gondoltam. Az alig néhány tucat házból álló "falut" körbejárva semmit nem találtam, kérdezősködtem is, de hiába. Egyébként sem volt valami jó hangulata az egésznek, úgy tűnt nekem a szedett-vedett házaival, mintha a társadalom szélére sodródott, számkivetett emberek menhelye lenne.
Az utolsó emberben, akinél érdeklődtem, legalább volt annyi együttérzés, hogy megkérdezze van-e valamire szükségem, mielőtt tovább állok. Volt egy félig üres ásványvizes palackom, azt megtöltötte vízzel. Később kiderült, bárcsak ne tette volna! Még megadta a telefonszámát is, ha valami történne az erdőben éjszaka, akkor hívjam bizalommal!

Szállás híján más lehetőségem nem maradt, mint tovább indulni, azonban a nap már lemenőbe volt, ezért alaposan szednem kellett a lábaimat. A terv az volt, hogy a közeli Somlyón a kulcsosház mellet keresek sátorhelyet, ezért nekivágtam a hegynek.
Útközben pillantottam meg a szántóföld és az erdő határán álló vadászlest, gondoltam megnézem, hátha jó lesz éjszakai menedéknek. Elindultam a sűrű rekettyésen keresztül. Sajnos nem vettem észre a magas fűben egy keresztben fekvő fát, átestem rajta, majd lábamat törtem, nagyon fájt! Sántikálva elértem a leshez, felmásztam, de nem nyerte el a tetszésem. A kis kitérőm így is megérte, fentről őzeket csodálhattam egy darabig a naplementében. Maradt az eredeti terv, fel Somlyóra. A lábam is fájt, több mint 30 kilométer volt már benne aznap, de a hegy tetejéig még hátra volt három. Teljesen besötétedett mire felértem. Szerencsére a házikónak volt egy előtere, ahova behúzhattam magam, ezért nem kellett a sötétben a sátorral vesződnöm. Gyorsan megvacsoráztam, és most húztam meg a faluban kapott vizes palackot először! Penetráns volt az íze, még a kutyának sem kellet! Borzasztó, hogy 2013-ban emberek ezt isszák Magyarországon! Azonban akkor nem sokat gondolkodtam ezen, mert hamar elnyomott az álom.


Másnap reggel nagyon fáradtan ébredtem, Quimby egész éjjel nyugtalankodott, nem igazán hagyott aludni. Kiteregettem a nyirkos ruháimat, hálózsákomat, tüzet raktam, hogy mellé rakva a cipőm gyorsabban száradjon. Nem igazán siettem az indulással, jól esett a semmittevés. Valamivel 10 óra után indultam le a hegyről. Kicsit sántikáltam, a tegnapi esés nem tett jót, a pukli csak nagyobb lett!
Csak egy rövid ideig gyalogoltunk az erdőben, hamar szántóföldek közé értünk. Ezek a szakaszok mindig elég unalmasak, most sem volt másképp. Még kilométerekre voltunk az autópályától (M1), de a zaj már hallható volt. Közelebbre érve elnyomott minden eddig megszokott erdei hangot, madarakat, fák susogását, békák brekegését!


Az út egy darabig az aszfalton vezetett, párhuzamosan az autópályával, az iszonyú zajban. Az erdőbe aztán szépen lassan visszatért a csend, és a madarak is egyre hangosabbak lettek!
Átkelve a dombon megérkeztünk Szárligetre. A vasútállomásra mentünk a pecsétért.
Kicsit ott is ragadtunk, annyira kedves volt a vasutas hölgy. Quimbynek vizet hozott, dédelgette, jót beszélgettünk!
A faluban találtam egy cukrászdát, ahol végre meleg ételt kaptam, sütiztem is. Sajnos a nevére nem emlékszem, de a kék jelzés mellet van közvetlenül, nehéz elvéteni. Ha arra jártok, üljetek be, nem fogjátok megbánni! Ha az 1-es főút keresztezésénél lévő Birkacsárdában szeretnétek enni, nem fog menni, mert zárva van, eladó...

A főutat elhagyva, megtettem az első lépéseket a Vértesben. Először Csákányospuszta, sovány lovakkal, koszos beteg birkákkal, és egy hatalmas fűzfa.
Kicsit távolabb a Csákányosi turistaház. Itt volt egy gyenge próbálkozásom, hogy igyak valami hideget, de szálláson kívül mást nem kínálnak, így tovább álltam.

Felmásztunk a Mária-szakadékon, ami kora tavasszal talán még szebb lehet, ha folyik benne némi víz. Egy kilométerrel arréb a Körtvélyesi erdei temető, többszáz éves sírokkal, és egy fára vésett Jézus metszettel.
Az út mentén egyébként több élő fába vésett metszett is található, de számomra legkedvesebb a Rockenbauer Pál emlékfa, hiszen nélküle aligha vágtam volna neki ennek a kalandnak!


A fától nem messze a Szarvas-kút hűs vízével oltottuk szomjunkat, és töltöttem meg kulacsomat. Ilyen vízet csak az erdőben talál az ember, csapból, palackból ilyen nem folyik!
Egy jó kilométerrel arrébb a Mátyás-kút, és az egész jó állapotú kulcsosház mellet baktattunk el. A lábam még mindig sajgott, egyre körvonalazódott bennem egy esetleges pihenőnap. Este hét körül értünk Várgesztesre, ahol még napközben foglaltam szállást az Eck Vendégházba. A háziak nagyon kedvesek, szeretik az állatokat, és mint az este folyamán kiderült, a gyerekeikkel egy általános iskolába jártam, mivel, hogy ők is "Pestiek", csak nyúgdíjbavonulásuk után költöztek a faluba.

A kellemes barátságos légkörből adódott, hogy itt tartsak egy kis pihenőt, ezért a túrát egy napra megszakítjuk itt. A lábamra jeget kaptam, a ruháimat kimosták, most száradnak a kertben. Quimby az árnyékban hűsöl, én meg egy szép teraszon irogatok. Holnap tovább vándorolunk a Vértes általam kevésbé ismert, de gyönyörű erdeiben...

Location:Várgesztes,Magyarország

Tokodról a Gerecse lábához

A reggelt cipőjavítással kezdtem, mivel a jobb bakancs varrása kb. 3-4 cm hosszan felfeslett, és attól tartottam, hogy idő előtt szétesik. Kaptam egy fogót a szállásadó nénitől, és azzal toltam és húztam a tűt a vastag bőrön át. Megszenvedtem vele, folyt egy kis vér, és több tűt is eltörtem mire kész lett!

Kb. kilenckor indultam el, és egyből egy kemény emelkedővel találtam magamat szemben, ami a Hegyes-kőre vitt fel! Az utat fehér apró virágos rekettyés övezte, ami csak úgy hemzsegett és zengett a rengeteg szúnyogtól! Fenn a tetőn leroskadtam a fűbe, és gyönyörködtem az elém táruló látványban, valamint akkor szembesültem a mai napi távval és domborzattal, ott terpeszkedett velem szemben a Gerecse a maga 633 méteres magasságával a TV toronnyal a tetején. Nagyon távolinak tűnt, sejtettem, hogy nehéz napom lesz!


Innen egy pillanat alatt leértem a pincesorhoz, majd jött a második kaptató, ami a Kősziklán vitt át Mogyorósbányára. Itt felfelé többször meg kellet állnom pihenni, mert nem elég, hogy meredek volt az út, de egy szűk kis vályúban vezetett, ami alig volt szélesebb 20-30 centinél, és néha a mélysége is ennyi volt.
Mogyorósbányára az út az óvodához érkezett, ahol megismertem Járóka Klaudiát, aki épp szabadságon volt, és a kerítésen át heccelte a bringájáról az oviban lévőket!


Ezután mellém szegődött, megitatta Quimbyt, és elvezetett a kocsmához, ahol a pecsét volt. Közben be nem állt a szája, mondta a magáét, és egyfolytában kérdezett! A sörözőnél jött a Puszedli nevű puliféle keverék, és jól megkergette szegény Quimbyt! A pecsételés után elköszöntünk egymástól, ő haza ment, én meg tovább Péliföldszentkeresztre, ahova egy újabb jó kis emelkedővel az Öreg-kövön át jutottam el. Itt lepihentem a forrás mellet, jót ebédeltem a magammal hozott konzervből, ittam a friss forrásvízből, és kiszabadítottam a lábamat a fogságból, mezítláb szaladgáltam a fűben. Közben viharfelhők gyűltek az égen, a távolból mennydörgés is hallatszott, ezért gyorsan összekaptam magamat, hogy a vihar elől meneküljek.


Gyorsan megnéztem a templomot és a kolostort, pecsételtem, és elindultam újból hegynek fel. Kezdtem azt hinni, hogy megúszom, de az erdőben elkapott a zivatar! Gyorsan elővettem az új poncsómat, ami alá hátizsákostul beférek, és így baktattam tovább. Az út néhány perc alatt úgy felázott, hogy lefele lépkedés helyett szinte csak csúsznom kellett! Ha nem lettek volna botjaim, valószínűleg fenéken csúszva érkeztem volna a lejtő aljába! Az eső hamar elállt, és mi mentünk tovább, amíg el nem értünk az első kerítésig, amin létra vezetett át.


Quimbyt felraktam a tetejére, de természetesen arra az oldalra ugrott vissza, ahonnét érkeztünk, vagy 10 percig könyörögtem neki, hogy oldja meg maga a helyzetet, de végül a hónom alá kaptam, és áthoztam én. A következő három kerítésnél és létránál, kettőnél megoldotta maga, egynél azonban újabb segítségre volt szüksége. Ezekben az átkelésekben nem csak ő, hanem én is rendesen elfáradtam, mivel a mai napon a rövid (kb. 20 kilométer) táv ellenére majdnem 1000 méter szintkülönbséget teljesítettünk, az állandó hegymenetekkel. Az éjszakát a pusztamaróti táborban töltjük, egy kis faházban, majd holnap folytatjuk tovább, remélem zivatar és vihar nélkül!

Location:Pusztamarót, Magyarország

Hátam mögött a város

Már egy ideje fejben kitűztem az indulást május első hetére, de a pénteki zivatar után kicsit elbizonytalanodtam, hogy sikerül-e! Szombat reggelre aztán szikrázó napsütésre ébredtem, és egyből tudtam, hogy eljött az indulás ideje! A cuccom már nagyjából össze volt készítve, de így is majd 11 óra volt, amikor becsuktam magam mögött a kertkaput.
Kb. 20 perc alatt leértem a hűvösvölgyi kisvasút végállomásra, az indító pecsétet gyorsan megszereztem, az egyik gyerek vasutas nagyon lelkes volt, kikapta a kezemből a füzetet és lerendezett mindent.

Ezután gyakorlatilag tettem egy tiszteletkört a kerületben ahol élek. Először a Nagyrét, majd végig a Zsíroshegyi úton egészen a Remetei templomig. Itt érdekes dolog történt velem, a templommal szemben állva fél térdre ereszkedve próbáltam egy rendes fényképet összehozni, amikor odaért egy néni, valamit motyogott és szórt felém egy keresztet. Gondolom azt hitte, hogy valami zarándok vagyok! Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok vallásos, de ennek ellenére nagyon megérintett ez a pillanat!
A templom után még egy kis tekergés a házak között, és gyorsan elértem a Remete szurdokot, a város határát. Végre minden zöld volt körülöttem, és zengett az erdő a daloló madaraktól!
A szurdok végén egy komoly emelkedő visz fel a Remete hegyre, amin már többször jártam, de most a 20 kilós zsákkal a hátamon rendesen megizzasztott!
Ezután egy kellemes emelkedőkkel megtűzdelt séta következett Nagykovácsiig. Útközben rengeteg virág tarkította az utamat, és találkoztam egy kedves családdal, akik Tokodról indultak, három napot gyalogoltak és sátraztak az erdőben. Ritkák, mint a fehér holló! Ha netán olvassák a blogot, ezúton üdvözlöm őket!
A Zsíros-hegyen a turistaház már csak nyomokban lelhető fel, ezért a pecsét már jó ideje a közeli Muflon itató előtti fán lóg, ami jó alkalmat ad, hogy az ember betérjen ide, egyen egy zsíroskenyeret, és igyon egy hideg sört!
Itt jót beszélgettem Csabával, a tulajdonossal, gasztronómiáról, vitorlázásról, és persze a túrázásról.
Egy kis pihenő után, új erőre kapva, egy pillanat alatt fenn voltam a Nagy-szénáson, ahol még soha nem jártam korábban, pedig az egyik legszebb kilátás nyílik a Pilisre, a Budai hegységre, és a környező településekre.

Innen vagy még 8-9 kilométert gyalogoltam Piliscsabára. Útközben többször megálltam és gyönyörködtem az élettel teli tavaszi erdőben. Egy vadrácson is át kellett kelnünk, ahol Quimby majdnem eltörte az egyik hátsó lábát, de szerencsére megúsztuk!
Piliscsabán ismerőseim vártak, náluk töltöttem az estét, grilleztünk, borozgattunk, és jót beszélgettünk kb. éjfélig. Ezúton is köszönöm nekik a nagyon kellemes estét!
Reggel elsőosztályú ellátásban részesültem ismét, mielőtt útra keltem!
Kicsit aggódtam, hogy tudok-e majd pecsételni a vasútállomáson, mert a vonalat épp felújítják, de a bakter a szobájában gubbasztott, és sikeresen adminisztráltam.
A településről kivezető út teljesen ellentétes a bevezetővel, mivel az a cigánysoron keresztül vitt, itt azonban szépen rendezett villák és házak sorakoztak.
Egy óra ballagás után elértem Piliscsévre, ahol nem sokat időztem, mivel nem túl sok a látnivaló! Van egy II. világháborús és egy 56-os emlékmű, szép régi sírkövek a templomkertben.

Egy órába sem telt, és Klastrompusztán voltam, úgy, hogy megálltam pihenni egy vadászles árnyékában, kicsit szárítgattam a nyirkos zoknim, és a még vizesebb pólómat.
A kolostorrom mellet megpihentem újból, Quimbyt megitattam, meglocsoltam, mert nagyon melege volt. A kivezetőn út melletti büfében ettem egy finom fagyit, majd elindultam az aszfalton. Épphogy csak betértünk az erdőbe, amikor éreztem, hogy a cipőm nagyon laza, nem fogja a lábamat. Megadta magát a cipőfűző, de szerencsére induláskor a kezembe akadt egy véletlenül, és bedobtam a hátizsákba! Csere közben vettem észre, hogy nem csak a fűző, hanem a varrások is kezdenek elfáradni, pedig két éve vettem, nem volt olcsó!
Ezután újból rendesen megizzadtam, mire felértem a Kétágú-hegy oldalába!
Ezt a környéket is jól ismerem, igaz inkább felülnézetből, mivel az egyik kedvenc siklóernyős starthelyem van a hegy tetején. Jókat repültem itt annak idején!
Azért a földön járva is nagyon szép a kilátás, időnként a kanyargó Dunát is megpillanthatjuk! Az út széli mezőt szinte mindenhol árvalányhaj borítja, az élénk szél szép hullámokat vetett rajta!
Úgy terveztem, hogy Kesztölcön iszok egy sört a kocsmában, de sajnos zárva volt! A buszmegállóban kis pihenőt tartottam, elmajszoltam egy müzliszeletet.
Innen egy nem túl izgalmas út vezetett Dorogra, ami szerintem az eddigi út egyik legrondább települése. Majdnem úgy néz ki, mint a Csernobil melletti Pripjáty, azzal a különbséggel, hogy itt még élnek emberek!

A vasútállomás és környéke felér egy időutazással! A vágányokat itt is felújítják, de a bakterlány itt is szolgálatban volt. A város annyira kihalt, hogy azt hittem meleg kaját sem fogok találni, de kis kérdezősködés után találtam egy gyrosost, és nagyon finomat ettem. Evés közben érkezett egy féllábú motoros, ami csak fokozta a helyzet szürrealitását!
Teli hassal kicsit nehezen ment az indulás, de végül nekivágtam a mai napi utolsó hegymenetnek, elindultam a Getének. Úgy terveztem, hogy a hegyen töltöm az éjszakát sátorban, de odafelé menet, és a csúcson, annyi volt a szúnyog, hogy erről inkább letettem.

Kicsit üldögéltem a kereszt tövében, relaxáltam a naplementében, majd rövid internetes keresgélés után ráleltem a szállásra Tokodon, ahol a fotelben pötyögöm ezeket a sorokat is.
Quimby már húzza a lóbőrt, időnként nagyot sóhajt, mintha tudná, hogy még nagyon hosszú út vár ránk! Én is kezdek nagyon lefáradni, rendbe rakom magam, lemosom az út porát, és elteszem magam holnapra!

Location:Kossuth Lajos utca,Tokod,Magyarország

Tavaszra várva

Az útvonal és a felszerelés adott, csak egy dolog hiányzik: a tavasz!

Tavaly április 7.-én már dübörgött a tavasz

Remélem az április elég lesz az időjárásnak és végre összeszedi magát, beindul a zöldellés, és felmelegszik! Az utóbbira már csak azért is nagy szükségem lenne, mert az éjszakák egy részét ismét sátorban tervezem eltölteni.

Mint azt korábban már írtam, a terv szerint egy nagy levegővétellel szeretnék eljutni Budapestről az ország nyugati határáig, Írott-kőig. A táv 553 kilométer, ami a kisebb kitérőkkel biztos lesz 600-650.
Nagyjából elkészítettem egy ütemtervet is, napi 20-25 kilométeres távokkal számolva. Az egész májust erre szánom, ha elfáradnék, így lesz néhány tartalék napom pihenni útközben, amire biztos szükségem is lesz.

Addig meg várom a tavaszt és az indulás napját, és hogy a télen felszedett néhány felesleges kilótól is megszabaduljak, hétvégente teljesítménytúrákon edzek!