A délelőtt még a Cserehátban vezetett a túra, a két település, amin keresztül mentünk Bódvarákó és Bódvaszilas. A tavalyi árvízi jelentésekből talán ismerős a nevük. A két település között jelenleg is komoly munkálatok folynak, gátakat építenek, hogy a katasztrófa ne ismétlődhessen meg!
Bódvarákó kisebbségmentes, nyaralótelepüléssé kezd átalakulni, sok szép régi házat felújítottak már a tulajdonosok. Bódvaszilas egy nagyobb település, nem találtuk különösebben szépnek. Eddigi utunk során ez volt az egyetlen település, ahol a cigányok beszólogattak, amíg keresztül haladtunk a putrik között!
Bódvaszilas elhagyásával magunk mögött hagytuk a Cserehát dombjait, és ismét komolyabb emelkedőkkel találtuk magunkat szembe, megérkeztünk az Aggteleki-hegységbe! Elhaladtunk a Meteor-barlang bejárata mellet, ami ma már látogatható, de vezető és felszerelés kell hozzá, így mi nem juthattunk be az aknafedélen!
Tovább kapaszkodtunk a karsztképződményekben gazdag hegyoldalon, és megpihentünk a Szabó-pallag erdészháznál, ami csak egy kibelezett épület, semmire nem használják!
Ezután tovább gyalogoltunk Derenk romközséghez, ahonnét 1943-ban ki vagy át-telepítették a teljes lakosságot, mert Horthy Miklós vadászterületté szerette volna alakítani a területet! A faluból házaiból mára semmi sem maradt, csak földkupacok és táblák jelzik helyüket. Az emlékház alatt fekvő domboldalon megpihentünk, vacsoráztunk.
Túránk utolsó éjszakáját Szelcepusztán a turistaszálló előtt töltöttük, mert ugyan voltak a szállóban vendégek, de az ajtó zárva volt, és nem voltak hajlandóak kopogásunkra, fényjelzéseinkre sem előjönni, csak reggel merészkedtek elő, miután mi összeszedtük táborunkat és távoztunk!
Másnap délelőtt még gyönyörködhettünk az Aggteleki-hegység szépségeiben, így a Szőlőhegy kiskertjeiben, gyümölcsöseiben, valamint a páratlan szépségű Hucul ménesben, közvetlenül Jósvafő előtt! A lovak szinte teljesen szabod élnek, ridegen tartják őket, és nyugodtan közéjük sétálhatunk, szelídek, kíváncsiak!
Jósvafőn a Barlang pénztáránál begyűjtöttük túránk utolsó, egyben 26. igazoló pecsétét, majd lementünk a faluba és buszra ültünk, ami közvetlenül Budapestig hozott bennünket. Szegény Quimby kutya nagyon rosszul tűrte az 5 órás rázkódást, egy percig nem volt nyugton, nem találta a helyét!
Az elmúlt 9 napban rengeteg benyomás ért, gazdagabb lettem, nagy hatással voltak rám a látottak! Közel 1000 fénykép és rövid videó készült, amit majd szeretnék valamilyen formában megosztani veletek! Most kicsit hagyom ülepedni a dolgokat, de biztosan kijelenthetem, hogy a túrát folytatjuk, mert egy életre szóló élményben volt részünk és még az út nagyja előttünk! Remélem lesz, aki e rövid beszámolók alapján kedvet kapott, és velünk tart majd a következő szakaszon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése