Tokodról a Gerecse lábához

A reggelt cipőjavítással kezdtem, mivel a jobb bakancs varrása kb. 3-4 cm hosszan felfeslett, és attól tartottam, hogy idő előtt szétesik. Kaptam egy fogót a szállásadó nénitől, és azzal toltam és húztam a tűt a vastag bőrön át. Megszenvedtem vele, folyt egy kis vér, és több tűt is eltörtem mire kész lett!

Kb. kilenckor indultam el, és egyből egy kemény emelkedővel találtam magamat szemben, ami a Hegyes-kőre vitt fel! Az utat fehér apró virágos rekettyés övezte, ami csak úgy hemzsegett és zengett a rengeteg szúnyogtól! Fenn a tetőn leroskadtam a fűbe, és gyönyörködtem az elém táruló látványban, valamint akkor szembesültem a mai napi távval és domborzattal, ott terpeszkedett velem szemben a Gerecse a maga 633 méteres magasságával a TV toronnyal a tetején. Nagyon távolinak tűnt, sejtettem, hogy nehéz napom lesz!


Innen egy pillanat alatt leértem a pincesorhoz, majd jött a második kaptató, ami a Kősziklán vitt át Mogyorósbányára. Itt felfelé többször meg kellet állnom pihenni, mert nem elég, hogy meredek volt az út, de egy szűk kis vályúban vezetett, ami alig volt szélesebb 20-30 centinél, és néha a mélysége is ennyi volt.
Mogyorósbányára az út az óvodához érkezett, ahol megismertem Járóka Klaudiát, aki épp szabadságon volt, és a kerítésen át heccelte a bringájáról az oviban lévőket!


Ezután mellém szegődött, megitatta Quimbyt, és elvezetett a kocsmához, ahol a pecsét volt. Közben be nem állt a szája, mondta a magáét, és egyfolytában kérdezett! A sörözőnél jött a Puszedli nevű puliféle keverék, és jól megkergette szegény Quimbyt! A pecsételés után elköszöntünk egymástól, ő haza ment, én meg tovább Péliföldszentkeresztre, ahova egy újabb jó kis emelkedővel az Öreg-kövön át jutottam el. Itt lepihentem a forrás mellet, jót ebédeltem a magammal hozott konzervből, ittam a friss forrásvízből, és kiszabadítottam a lábamat a fogságból, mezítláb szaladgáltam a fűben. Közben viharfelhők gyűltek az égen, a távolból mennydörgés is hallatszott, ezért gyorsan összekaptam magamat, hogy a vihar elől meneküljek.


Gyorsan megnéztem a templomot és a kolostort, pecsételtem, és elindultam újból hegynek fel. Kezdtem azt hinni, hogy megúszom, de az erdőben elkapott a zivatar! Gyorsan elővettem az új poncsómat, ami alá hátizsákostul beférek, és így baktattam tovább. Az út néhány perc alatt úgy felázott, hogy lefele lépkedés helyett szinte csak csúsznom kellett! Ha nem lettek volna botjaim, valószínűleg fenéken csúszva érkeztem volna a lejtő aljába! Az eső hamar elállt, és mi mentünk tovább, amíg el nem értünk az első kerítésig, amin létra vezetett át.


Quimbyt felraktam a tetejére, de természetesen arra az oldalra ugrott vissza, ahonnét érkeztünk, vagy 10 percig könyörögtem neki, hogy oldja meg maga a helyzetet, de végül a hónom alá kaptam, és áthoztam én. A következő három kerítésnél és létránál, kettőnél megoldotta maga, egynél azonban újabb segítségre volt szüksége. Ezekben az átkelésekben nem csak ő, hanem én is rendesen elfáradtam, mivel a mai napon a rövid (kb. 20 kilométer) táv ellenére majdnem 1000 méter szintkülönbséget teljesítettünk, az állandó hegymenetekkel. Az éjszakát a pusztamaróti táborban töltjük, egy kis faházban, majd holnap folytatjuk tovább, remélem zivatar és vihar nélkül!

Location:Pusztamarót, Magyarország

Hátam mögött a város

Már egy ideje fejben kitűztem az indulást május első hetére, de a pénteki zivatar után kicsit elbizonytalanodtam, hogy sikerül-e! Szombat reggelre aztán szikrázó napsütésre ébredtem, és egyből tudtam, hogy eljött az indulás ideje! A cuccom már nagyjából össze volt készítve, de így is majd 11 óra volt, amikor becsuktam magam mögött a kertkaput.
Kb. 20 perc alatt leértem a hűvösvölgyi kisvasút végállomásra, az indító pecsétet gyorsan megszereztem, az egyik gyerek vasutas nagyon lelkes volt, kikapta a kezemből a füzetet és lerendezett mindent.

Ezután gyakorlatilag tettem egy tiszteletkört a kerületben ahol élek. Először a Nagyrét, majd végig a Zsíroshegyi úton egészen a Remetei templomig. Itt érdekes dolog történt velem, a templommal szemben állva fél térdre ereszkedve próbáltam egy rendes fényképet összehozni, amikor odaért egy néni, valamit motyogott és szórt felém egy keresztet. Gondolom azt hitte, hogy valami zarándok vagyok! Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok vallásos, de ennek ellenére nagyon megérintett ez a pillanat!
A templom után még egy kis tekergés a házak között, és gyorsan elértem a Remete szurdokot, a város határát. Végre minden zöld volt körülöttem, és zengett az erdő a daloló madaraktól!
A szurdok végén egy komoly emelkedő visz fel a Remete hegyre, amin már többször jártam, de most a 20 kilós zsákkal a hátamon rendesen megizzasztott!
Ezután egy kellemes emelkedőkkel megtűzdelt séta következett Nagykovácsiig. Útközben rengeteg virág tarkította az utamat, és találkoztam egy kedves családdal, akik Tokodról indultak, három napot gyalogoltak és sátraztak az erdőben. Ritkák, mint a fehér holló! Ha netán olvassák a blogot, ezúton üdvözlöm őket!
A Zsíros-hegyen a turistaház már csak nyomokban lelhető fel, ezért a pecsét már jó ideje a közeli Muflon itató előtti fán lóg, ami jó alkalmat ad, hogy az ember betérjen ide, egyen egy zsíroskenyeret, és igyon egy hideg sört!
Itt jót beszélgettem Csabával, a tulajdonossal, gasztronómiáról, vitorlázásról, és persze a túrázásról.
Egy kis pihenő után, új erőre kapva, egy pillanat alatt fenn voltam a Nagy-szénáson, ahol még soha nem jártam korábban, pedig az egyik legszebb kilátás nyílik a Pilisre, a Budai hegységre, és a környező településekre.

Innen vagy még 8-9 kilométert gyalogoltam Piliscsabára. Útközben többször megálltam és gyönyörködtem az élettel teli tavaszi erdőben. Egy vadrácson is át kellett kelnünk, ahol Quimby majdnem eltörte az egyik hátsó lábát, de szerencsére megúsztuk!
Piliscsabán ismerőseim vártak, náluk töltöttem az estét, grilleztünk, borozgattunk, és jót beszélgettünk kb. éjfélig. Ezúton is köszönöm nekik a nagyon kellemes estét!
Reggel elsőosztályú ellátásban részesültem ismét, mielőtt útra keltem!
Kicsit aggódtam, hogy tudok-e majd pecsételni a vasútállomáson, mert a vonalat épp felújítják, de a bakter a szobájában gubbasztott, és sikeresen adminisztráltam.
A településről kivezető út teljesen ellentétes a bevezetővel, mivel az a cigánysoron keresztül vitt, itt azonban szépen rendezett villák és házak sorakoztak.
Egy óra ballagás után elértem Piliscsévre, ahol nem sokat időztem, mivel nem túl sok a látnivaló! Van egy II. világháborús és egy 56-os emlékmű, szép régi sírkövek a templomkertben.

Egy órába sem telt, és Klastrompusztán voltam, úgy, hogy megálltam pihenni egy vadászles árnyékában, kicsit szárítgattam a nyirkos zoknim, és a még vizesebb pólómat.
A kolostorrom mellet megpihentem újból, Quimbyt megitattam, meglocsoltam, mert nagyon melege volt. A kivezetőn út melletti büfében ettem egy finom fagyit, majd elindultam az aszfalton. Épphogy csak betértünk az erdőbe, amikor éreztem, hogy a cipőm nagyon laza, nem fogja a lábamat. Megadta magát a cipőfűző, de szerencsére induláskor a kezembe akadt egy véletlenül, és bedobtam a hátizsákba! Csere közben vettem észre, hogy nem csak a fűző, hanem a varrások is kezdenek elfáradni, pedig két éve vettem, nem volt olcsó!
Ezután újból rendesen megizzadtam, mire felértem a Kétágú-hegy oldalába!
Ezt a környéket is jól ismerem, igaz inkább felülnézetből, mivel az egyik kedvenc siklóernyős starthelyem van a hegy tetején. Jókat repültem itt annak idején!
Azért a földön járva is nagyon szép a kilátás, időnként a kanyargó Dunát is megpillanthatjuk! Az út széli mezőt szinte mindenhol árvalányhaj borítja, az élénk szél szép hullámokat vetett rajta!
Úgy terveztem, hogy Kesztölcön iszok egy sört a kocsmában, de sajnos zárva volt! A buszmegállóban kis pihenőt tartottam, elmajszoltam egy müzliszeletet.
Innen egy nem túl izgalmas út vezetett Dorogra, ami szerintem az eddigi út egyik legrondább települése. Majdnem úgy néz ki, mint a Csernobil melletti Pripjáty, azzal a különbséggel, hogy itt még élnek emberek!

A vasútállomás és környéke felér egy időutazással! A vágányokat itt is felújítják, de a bakterlány itt is szolgálatban volt. A város annyira kihalt, hogy azt hittem meleg kaját sem fogok találni, de kis kérdezősködés után találtam egy gyrosost, és nagyon finomat ettem. Evés közben érkezett egy féllábú motoros, ami csak fokozta a helyzet szürrealitását!
Teli hassal kicsit nehezen ment az indulás, de végül nekivágtam a mai napi utolsó hegymenetnek, elindultam a Getének. Úgy terveztem, hogy a hegyen töltöm az éjszakát sátorban, de odafelé menet, és a csúcson, annyi volt a szúnyog, hogy erről inkább letettem.

Kicsit üldögéltem a kereszt tövében, relaxáltam a naplementében, majd rövid internetes keresgélés után ráleltem a szállásra Tokodon, ahol a fotelben pötyögöm ezeket a sorokat is.
Quimby már húzza a lóbőrt, időnként nagyot sóhajt, mintha tudná, hogy még nagyon hosszú út vár ránk! Én is kezdek nagyon lefáradni, rendbe rakom magam, lemosom az út porát, és elteszem magam holnapra!

Location:Kossuth Lajos utca,Tokod,Magyarország

Tavaszra várva

Az útvonal és a felszerelés adott, csak egy dolog hiányzik: a tavasz!

Tavaly április 7.-én már dübörgött a tavasz

Remélem az április elég lesz az időjárásnak és végre összeszedi magát, beindul a zöldellés, és felmelegszik! Az utóbbira már csak azért is nagy szükségem lenne, mert az éjszakák egy részét ismét sátorban tervezem eltölteni.

Mint azt korábban már írtam, a terv szerint egy nagy levegővétellel szeretnék eljutni Budapestről az ország nyugati határáig, Írott-kőig. A táv 553 kilométer, ami a kisebb kitérőkkel biztos lesz 600-650.
Nagyjából elkészítettem egy ütemtervet is, napi 20-25 kilométeres távokkal számolva. Az egész májust erre szánom, ha elfáradnék, így lesz néhány tartalék napom pihenni útközben, amire biztos szükségem is lesz.

Addig meg várom a tavaszt és az indulás napját, és hogy a télen felszedett néhány felesleges kilótól is megszabaduljak, hétvégente teljesítménytúrákon edzek!

Budai kirándulás Virágos-nyeregtől Hűvösvölgyig

Szombat délelőttre sikerült egy jó kis csapatot összeszerveznem, így ezt a rövid szakaszt kilencen teljesítettük (7 kétlábú és 2 négylábú) a legnagyobb örömömre! Mivel itt lakunk a szomszédban, egy fél órába sem telt és kint voltunk a zöldben, újra a Gercsei templom melletti földúton jutottunk fel a Virágos-nyereghez, ahol rátértünk a kék jelzésre.

Virágos-nyeregnél

A nyeregtől a szintvonalakra merőlegesen halad felfelé az út egészen a Hármashatárhegy csúcsáig. A szép és tiszta időnek köszönhetően csodálatos panoráma terült elénk! A Budai-hegység legtöbb csúcsán át, egészen el lehetett látni a Pilisig, Dobogókőig!

Kilátás János-hegytől Dobogókőig

Fent a tetőn jól esett volna egy üdítő vagy sörital, ezért tettünk egy bátortalan kísérletet, és bekukkantottunk a ZöldBázisra, de a Rekettyés büfének még mindig csak a hűlt helyét találtuk. 2-3 éve nyírták ki a budai hegyekben kirándulók egyik kedvenc helyét, de jó magyar szokás szerint megint csak romboltak, építeni helyette semmit nem sikerült! Kíváncsi vagyok, hogy lesz-e egyáltalán helyette egyszer valami!

Az adótorony tövében megtaláltuk az ütött-kopott vas pecsétet, és innen indultunk lefelé Fenyőgyöngye irányába, ahol megint egy sajátos magyar egységbe botlottunk az Udvarház étterembe. Valahol Európa nyugati felében egy ilyen helyen, ilyen adottságokkal és panorámával (belátni szinte egész Budapestet a Dunával és az azon átívelő hidakkal), biztosra veszem, hogy egy télen-nyáron működő, és színvonalas vendéglátó egység működne. Évekkel ezelőtt buszokkal hordták ide a cigányzenés estekre a nyugati turistákat, akkor talán még jó is volt a körülményekhez képest, de haladni kellene a korral és lépést tartani a változásokkal...
 
Még a hegyen tapasztaltak miatt bosszankodtunk és le is értünk Fenyőgyöngyéhez, itt egy hideg és drága (ezer/üveg) sörrel oltottuk a szomjunkat, de már csak nevetni tudtunk rajta! Egy darabig a betonon üldögélve és sörözve élveztük a tavaszi nap sugarait, aztán újra hegynek felfelé indultunk.
Azon már tényleg nem is akadtunk ki, hogy valaki a Látó-hegyig vezető úton egy fejszével az összes turistajelzést lehántotta a fák kérgéről! Hogy miért, ki tudja?!

A kilátónál rengetegen voltak! Kicsit gyönyörködtünk a még megmaradt panorámában, aztán elindultunk visszafelé a Glück Frigyes úton.

Budapesti panoráma a Dunával

Az Oroszlán-sziklánál páran felkapaszkodtunk a Kecske-hegy szikláira, ahonnan a II. és XII. kerületre nyílt szép kilátás.
Innen 10 percet sem sétáltunk és elértük a Vitorlázórepülő-teret, majd egy rövid ereszkedés után megcsodálhattuk a Balázs vendéglő romjait, és a húgyszagú aluljárón keresztül elértük a Gyermekvasút végállomását, ahol a pecsétet őrzik.
Hűvösvölgyből aszfaltozott utcákon jutottunk haza, ahol az előző este főzött kiadós marhahúsleves várt bennünket, majd közösen zsemlegombócot és vadas mártást készítettünk a benne főtt húshoz.

Tervem szerint valamikor március második felében egy hosszabb etappal folytatom, remélem az időjárás is kedvezően fog alakulni addig!

A megtett táv 15 kilométer, szintkülönbség 400 méter.

Hóban haza (Pilisszentlászló-Pesthidegkút)

Az időjárás kedvemre alakult (esett a hó és hidegebb lett), így tegnap reggel elvitettem magam Pilisszentlászlóra és elhatároztam, hogy végre hazagyalogolok Hidegkútra, ha törik, ha szakad!

Bükkös-patak

Reggel 6-kor sötétben indultam neki az útnak, állandó és hű négylábú társammal Qimbyvel. Az első kilométereket tök sötétben fejlámpával tettem meg az Öreg-Nyílás-völgyben, majd a Bükkös-patak két partján. A patakon gyakran átkelve vezetett az út a Sikárosi erdészházhoz. Mire az erdészházhoz értem kétszer is beszakadt alattam a patak jege, így a bakancsom az első néhány kilométeren megadta magát! Közben a nap is felkelt, így már világosban gyönyörködhettem a szakadó hóesésben!
Gyors pecsét, majd tovább Dobogókőre.

Itt egy rövidebb szakaszon a friss erdőtelepítés miatt a Kéktúra jelenleg egy elterelt útvonalon vezet (néhány évig), ami cseppet sem vont le az élvezetei értékből! Egy rövidebb ideig egy erdészeti úton haladtam, ami a néhány centi hó alatt tükör jég volt. Hanyatt is dobtam magamat egyszer nagy meglepetésemre! Ezután jött az első komolyabb emelkedő, ahol egyik kedvenc állapotomat éltem át! Az erdő csendjén kívül semmi mást nem hallottam, csak a szívem dobogását és az ereimben lüktető vér hangját! Csodálatos érzés, mintha eggyé válnánk a körülöttünk lévő természettel! Ettől meg is jött az étvágyam, kis pihenőt tartottam, majd tovább fel a hegyre. Megérkeztem Dobogókőre. A sípályán épp beindult az élet, egymás után érkeztek a síelők. A turistaházban kicsit megmelegedtem, pecsételtem, és ittam egy forralt bort, ami nagyon jól esett! A kiszolgálás csapni való, ahogy ez lenni szokott, de ezen már nem is csodálkozom, hiszen itthon vagyok!

Elindultam Pilisszentkeresztre, előbb a Zsivány-sziklák, majd a hatalmas fenyves. A lefelé vezető út vastagon volt borítva hóval (15-20 cm), de a porhó állagnak köszönhetően gyorsan tudtam haladni! Ahogy ereszkedtem lefelé, a hó is egyre vékonyodott, így a tempó is egyre javult. Szentkereszten újabb pecsét az italdiszkontban, ahol vasárnap is nagy a forgalom! Az egyik éppen azzal dicsekedett, hogy 22e forintot ivott el tegnap este. Magyar realitás...

Pilisszentkeresztről Csobánka irányába vettem az irányt. Először a nagyon szépen kiépített Szurdokon vitt az utam. Ide érdemes eljönni szép időben egy rövid kirándulásra és piknikelni egyet! Egy kis kedvcsináló a Szurdokhoz:

Ezután újra erdő, ahol kellemesen lankás út vezette fel és le, egészen Szent-kútig. Itt az ösvényen érdekes dolgot találtam! Két kerékpár feküdt árván az ösvényen, amire egy-egy 3-4 méter hosszú hatalmas farönk volt feldrótozva. A gazdáik sehol. Aztán rájöttem, hogy biztos berezeltek tőlem, és elbújtak valahová a rekettyésben. (Mennyivel bátrabbak a mátrai fatolvajok, ők még beszélgettek is velünk a keretes fűrésszel a vállukon!) Egy perc se telt, és találkoztam az őket kereső erdésszel, így érthető, hogy miért voltak ilyen szemérmesek! :)
Szent-kúton körbejártam a kis kápolnát, de a csupa jég lépcsőkön nem volt kedvem lecsúszni a forráshoz, majd szebb időben egyszer visszajövök ide!
Itt újabb kapaszkodó fel a domboldalra, a gerincen végig az erdészeti úton Csobánka felett egészen a Kevélyig. A Kevély nyeregre a Kis-kevélyt megkerülve vezetett az út, ahol még kirándulókkal is találkoztam! Itt újra mély volt a hó, amivel rendesen megküzdöttem! Ki is fáradtam, tartottam egy nagyobb pihenőt a nyeregnél lévő kis esőházban, ahol még társaságom is akadt! 6-7 kirándulóval osztottuk meg élményeinket és csokinkat. Itt is pecsételtem egyet, ami elég romos állapotban van, ráférne egy csere!

Energiával teli lerobogtam a Kevélyről, elsuhantam Pilisborosjenő mellet és kereszteztem a Külső Bécsi utat. Innen a szántóföldön gyorsan elértem a Rozália téglagyárat, ahol szintén lerendeztem a pecsételést. Kezdett sötétedni, összeszedtem minden maradék erőmet és jó tempóval felkapaszkodtam a Csúcs-hegy oldalába, majd tovább a Guckler Károly úton egészen a Virágos -nyeregig. Az útszéli katonasírnál épp jobbikos megemlékezés volt (kb. 80-100 ember), és oroszok által levágott magyar katonák fejétől harsogott az erdő!...

Innen még bő fél óra volt az út, mire hazaértünk. A sötétben még kirajzolódtak a Gercsei templomrom körvonalai, így baktattunk lefelé a dombról. Én rendesen elfáradtam, de Qumbynek még arra is maradt ereje, hogy az utolsó kilométert vég hancúrozza, fel és alá rohangált, majd a mély hóban dobott egy hasast úgy, hogy a fejét teljesen ellepte a hó!

Szóval, hazaértünk! 2011. május 27-én indultunk Hollóházáról, gyalogoltunk 27 napon át és a kis kitérőinkkel együtt megtettünk több mint 600 kilométert! Ezernyi dolgot láttunk, olyanokat, amiről a többségnek fogalmi sincs, hogy létezik ilyen kis a hazánkban! De az útnak még nincs vége! Írott-kőig még hátra van ugyanennyi, és ha odaérünk, még közel sem biztos, hogy ott befejezzük...

A megtett táv 44,6 kilométer, szintkülönbség 1310 méter,  időtartam 11 óra 43 perc.

 

Nyomkövetés 2.0

Mivel a régi szolgáltató (instamapper.com) újraindulása teljesen bizonytalan, a mai napomat arra szántam, hogy alternatívát találjak a real-time nyomkövetésre. A keresés, valamint több tucat fórum átböngészése után találtam egy szintén ingyenes, és a régihez hasonló szolgáltatást (followmee.com).

A térkép jobb felső sarkában négy térkép nézetből lehet választani:
- Map: vektoros térkép
- Sat: műhold nézet
- Ter: domborzati térkép
- Earth: 3D Google Earth

A negyedik nézet extra a korábbiakhoz képest, de ehhez a gépeden telepítve kell legyen a Google Earth program!

A galériát is frissítettem, igaz csak néhány idei kép került fel, de hamarosan több is lesz!
A hótalp és túrasí opciókat elvetettem, de reményeim szerint hamarosan az útról, a téli erdőből fogok ismét jelentkezni!

Túlélőtúra Pilisszentlászlóig

Hajnalban összeszedtem a cuccaimat, nem keveset, mivel két napra és mindenre készültem!
Taxival a Nyugatiba, fel a vonatra és pár perccel 8 előtt már Nagymaroson is voltam. Persze a komp épp az orrom előtt hagyta el a partot, így lett egy órám, addig beültem a kis büfébe, reggeliztem és jót beszélgettem a helyiekkel. Gyorsan elszállt az idő, és hipp-hopp már a kilences kompon hajóztunk a túloldalra!
Hamar felkapaszkodtam a Fellegvárhoz, szerencsére elég jól ki volt taposva az ösvény. A bajok Nagy-Villámra felfelé kezdődtek, itt teljesen szűz hóban kellet haladnom, senki nem járt erre napok óta! Azért csak felküzdöttem magamat, itt a pecséttel gyűlt meg a bajom, de végül sikerült az étteremből előkeríteni, de azért még előtte tettem egy kört fel a kilátóig és vissza, mire sikerült.

Ezután rövid ideig egy terepjáró nyomában tudtam gyalogolni, de hamar letért az út az erdőbe és a hó csak egyre mélyült, és mélyült! Amíg nagyjából vízszintes volt a terep, egész jól lehet haladni, de aztán jött az emelkedő fel Barát-halomig. Volt hogy 10 lépésenként meg kellett állnom pihenni, annyira nehezen tudtam haladni a mély hóban! Az egyik ilyen pihenőnél felszereltem a botomra a legnagyobb hótárcsát, így valamivel könnyebb volt az előrejutás, de így is többször megfordult a fejemben, hogy még nem késő, vissza kellene fordulni!
Nem vagyok az a könnyen feladós fajta, így most is összeszedtem minden erőmet és küzdöttem tovább! Végül is ezért jöttem, tisztában voltam az induláskor, hogy nem egy kényelmes séta lesz! Nagyon lassan haladtam, egyre világosabbá vált, hogy a kitűzött célt nem fogom elérni! Az átlag 4-5 km/óra helyett, most volt, hogy egy óra alatt alig 1 kilométert tettem meg!

Végül csak felértünk az emelkedőn, tovább meneteltünk Quimbyvel a Pap-réti erdészházhoz. Az úton időnként félméteres hóban gázoltunk. Néha egy erdészeti úton tudtunk haladni, ahol kicsit könnyebb volt, mert csak a friss porhó volt rajta, a korábban hullott megolvadt réteget letakarították!
Az idő csak telt, de a kilométerek nem akartak fogyni, eldöntöttem, hogy Pilisszentlászlón feladom, Dobogókőre esélyünk sem volt eljutni. Meg is szerveztem egy mentőcsapatot a Kis Rigó vendéglőhöz. Pont 4-re értünk oda, szinte egy időben István barátommal, aki eljött értünk, hogy kimenekítsen a hó fogságából!

Ha nem érem el a célomat, általában csalódott szoktam lenni, de most a gyönyörű behavazott erdő, és a halálos nyugalom ami az erdő csendjéből áradt, mindenért kárpótolt! És tanultam is, ilyen körülmények között szinte esélytelenek vagyunk a természet erőivel szemben, ha nem vagyunk elég felkészültek, és nincs meg a szükséges felszerelés! Úgyhogy már keresem is az ideális hótalpat vagy egy rövid túrasít, amivel még a télen kicsit közelebb juthatok az Írott-kői célhoz!