Köszöntő

Talán ti is emlékeztek gyerekkorunk egyik kedvencére, a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatra, amely végigkalauzolt az Országos Kéktúra útvonalán, és bemutatta tájainkat, kultúránkat, az ott élő embereket.
Régen tervezgetem már, hogy elinduljak Rockenbauer Pál és társai nyomában, és végigjárjam a túraútvonalat én is!
2011 tavaszán úgy tűnik, valóra válik az álom, és nekivágunk néhányan az útnak!
A blog az előkészületekről, és magáról az útról fog szólni, amit a túra alatt szeretnék minden nap frissíteni, hogy azok is átélhessék a nagy kalandot, akiknek nem volt módjukban velünk tartani!

2012. június 10., vasárnap

Vissza a városba

Egész este és reggel, valamint a Mátraverebélyre vezető úton lefelé még mindig azon töprengtem, hogy mitévő legyek.
Végül meghoztam a döntést, és hazajöttem a többiekkel, buszra ültem és most itt vagyok a négy fal között. A buszon ülve csak bambán néztem ki a fejemből, fülembe dugtam a fülhallgatót és csak egyre szomorúbb lettem, ahogy közelítettünk a város felé, és minden szürkébb és egyhangúbb lett!
Valamit félbe kellet hagynom, ami nehezemre esik mindig. Pedig nem is olyan messze ott volt a cél, de mégsem, most nem értem el! Remélem hamarosan újra a zöld erdőben találom magamat és folytathatom az utat!

A nyolc nap alatt végül (kitérőkkel együtt) 197 kilométert gyalogoltunk, és 5248 méter szintkülönbséget tudhatunk magunk mögött...

2012. június 9., szombat

Még egy nap a Mátrában

Miután sikerült megszárítan az összes holmimat a napon, összecsomagoltam és lementem a sípályán Mátraházára a többiekhez. A település egy az egyben úgy néz ki, mint gyerekkoromban, még az is lehet, hogy a nagymamám ugyanabban a szakadt bódéban vett nekem nyalókát, ami ma is itt áll. Fejlődésnek nyoma sincs, csak a pusztulásnak, a buszvégállomással próbálkoznak, de majd meglátjuk! Az egyik régi bódéban egy kedves néni friss palacsintát sütött nekem reggelire, lehet, tőle is vásároltunk 30 évvel ezelőtt!
Az előző napi kékesi hegymenet alaposan kifárasztott bennünket, az éjszaka sem volt kellően pihentető a szabad ég alatt, ezért mára egy rövid 20 kilométeres szakaszt tűztünk ki, végállomásként az Ágasvári turistaházzal. Néhány telefon után sikerült is helyet foglalnunk, úgyhogy elindultunk Galyatetőre. Még reggel bejelentették a többiek, hogy teljesen kifáradtak, és szombaton Mátraverebélyről hazamennek vonattal, így a Galyatetőre vezető úton végig azon gondolkodtam, hogy mitévő legyek! A lényeg, hogy kicsit bizonytalan vagyok, de inkább tovább mennék egyedül, mint haza a többiekkel!
Végül megérkeztünk Galyatetőre, ahol a Hegyi vendéglőben telepedtünk le. Itt jót söröztünk, megebédeltünk, és jót beszélgettünk a nagyon kedves tulajdonos nénivel, akitől megtudtuk, hogy itt sem mennek jól a dolgok, az elmúlt évekhez képest jelentősen csökkent a bevétele, spórolnak az emberek!
Innen kora délután indultunk tovább Ágasvárra, Mátraszentistván érintésével, ahol péntek ellenére nem volt nagy nyüzsgés!

Kb. este 6-ra értünk Ágasvárra, ahol azonban pezsgett az élet, gyerekek szaladgáltak az ház melletti réten! A tulajdonos, János és családja itt élnek az erdőben, és minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy a kis turistaház sokkal több legyen, mint amit eddig tapsztaltunk. Odafigyelnek mindenre, János igazi gasztromán, maga főz, és nem is akárhogy! Fenséges sült kolbászt ettem borban párolt káposztával vacsorára, amire egyáltalán nem számítottam! De mint későbbi beszélgetésünkből kiderült, rendszeresen tart erdei gastro esteket, az előre bejelentkezőknek. El is döntöttem, hogy ősszel visszatérek egy szarvasbőgéses degusztációs vacsorára!
A szoba is teljesen felújítva, minden elvárásnak megfelelve! Aki erre jár, mindenképp töltsön itt el egy éjszakát, garantált a pihenés!
- Posted using BlogPress from my iPhone

2012. június 8., péntek

A Bükkből a Mátra tetejére

A "Vihar" által szerzett kis nyaralóban jól befűtöttünk, így reggelre minden cuccunk megszáradt, és mi is kipihentük magunkat. Bélapátfalván bevásároltunk egy kiadós reggelit, és az esti szalonnasütéshez is megvettük a hozzávalókat, mivel már akkor sejtettük, hogy a következő éjszakát sátorban, valahol az erdőben fogjuk tölteni.
Szóval, elindultunk Bélapátfalváról, megnéztük az apátságot, majd a Telekessy vendégházat érintve tovább indultunk Szarvaskőre, ami a bükki túra vége.
Útközben még megnéztük a Gilitka kápolnát, amit 2006-ban nagyon szépen felújítottak.
Szarvaskőre a vár érintésével érkeztünk, ahonnét nagyon szép kilátás nyílik a környékre. Az itteni pecsétet egy hárpia őrizte, azt hiszem nem volt teljesen magyar!
Szarvaskőröl Rozsnakpuszta érintésével indultunk Sirok felé, de ránk esteledett, és nekiálltunk táborhelyet keresni. Nem volt egyszerű, de végül sikerült egy ideális helyet találnunk, ahol felállíthattuk a sátrainkat, tüzet raktunk, és szalonnát sütöttünk. A tábor egy része az erdészeti útra lógott, ezért útakadályokat is építettünk, hátha egy részeg vadász arra jár éjjel!

Éjszaka nem jött senki, nem történt semmi, egész jól aludtunk, Quimby kutya is nyugodt volt.
Összecsomagoltunk és egy órán belül megérkeztünk Sirokra, ahol szintén a vár érintésével jutottunk a település központjába. Errefelé szintén sokan élnek, akik nem magyarok, csak úgy tengetik az életüket...
A bolt előtt alaposan bekajáltunk, mert a túra legkeményebb szakasza következett: fel a Kékestetőre. Ezen a viszonylag rövid szakaszon (19 km) a szintkülönbség 1422 méter, ami 17 kilós hátizsákkal nagyon kimerítő volt, a csúcs alatt, már szinte vonszoltuk magunkat! A vizünk is elfogyott felfelé, a források mind elapadtak az út mentén, így 1 litert kellet fejenként beosztanunk! Mire felértünk a Kékesre teljesen besötétedett, semmit nem találtunk nyitva, a szállások is zárva voltak, vizet is csak a szanatórium portáján sikerült szereznünk. Magyarországon túrázva, jobb, ha megszokjuk, hogy kizárólag magunkra számíthatunk, és arra a felszerelésre, élelemre, vízre, amit magunkkal viszünk, mert gyakorlatilag a túrázóknak szánt infrastruktúra romokban, lepusztulóban, akár csak az egész kis országunk!
Attila és Szilvi tovább mentek Mátraházára, de ott sem volt jobb a helyzet. Én a sípálya tetején töltöttem a szabad ég alatt az éjszakát, a kis kerek hütte fa teraszán. Elalvás előtt még főztem egy forró levest, és megettem mindent, amit a zsákomban találtam.
Reggelre minden nyirkos lett, úgyhogy most megszárítok mindent, töltöm a telefont, aztán Mátraházán összeszedem a többieket és indulunk tovább a Mátra meghódítására!

Az elmúlt két napban 65 kilométert tettünk meg, és 2333 méter emelkedőt gyűrtünk le.

- Posted using BlogPress from my iPhone

2012. június 6., szerda

Két nap a Bükkben

Hétfőn reggel Upponyból egy szűk kis szoroson át jutottunk ki a Lázbérci-víztározóhoz, aminek a partján költöttük el a reggelinket. A tározó szigorún védett terület, de ez nem akadályozza meg a helyi horgászokat, hogy a nemrég kialakított pihenőket körbeszarják. Írtam is nekik egy kedves levelet! A hely egyébként nagyon szép, simán megér egy hétvégét, hogy körbejárjuk!
Az út végig a vízparton vezet, amin kijutunk Dédestapolcsányra, ahonnét hamar felértünk Mályinkára. Ott pecsételtünk egy sör kíséretében a Sanyi kocsmában, majd erőt gyűjtöttünk a kisbolt előtti árnyékos ligetben a Bánkútra felvezető útra. Útközben nagy öröm ért bennünket, találkoztunk két túrázóval, akikkel eddigi útunk alatt még soha! Mire bánkútra értünk, mindenkinek lógott a nyelve, ezért igen jól esett a síház gondnok nénijének a kedvessége, aki friss rántott húst és palacsintát sütött nekünk. Az időjárás előrejelzés alapján úgy határoztunk, hogy inkább maradunk, mintsem elázzunk valahol az éjszakában a sátorban.
Jól döntöttünk, éjfél körül mennydörgés és heves villámlás közepette megérkezett a vihar!
A síház egyébként igen lepusztult, szerintem az ágyamban még Rockenbauer Pál is eltöltött fiatal korában néhány éjszakát!

Másnap reggel még mindig esett, de bíztunk benne, hogy hamarosan jobbra fordul az idő, ezért elindultunk a Cserepeskői-barlanghoz. Tévedtünk, az idő nem változott, végig esett, ezért sokat nem is láttunk a ködbe és felhőbe burkolózott tájból. Egy-egy kilátópontra azért kinéztünk, de csak a felhőket láttuk!


A barlanghoz végül teljesen elázva érkeztünk meg, ahol gyorsan befűtöttünk, hogy megszárítkozzunk. A kályha huzata nem 100%-os, ezért inkább egy kolbászfüstölőhöz hasonlított a helység, mint egy menedékhez! Föztünk egy levest, átfüstölődtünk, majd amikor már nem bírtuk tovább, gyorsan tovább indultunk Bélapátfalvára. Útközben végig esett, ezért szinte lerohantunk a hegyről! Lent végre kicsit kisütött a nap, a Szomjas Csukában jót vacsoráztunk. Közben újra rázendített az eső, ezért feladtuk a tervünket, hogy tovább induljunk a Telekessy Vendégházhoz. Bélapátfalván a "Vihar" nevű helyi főszervező szerzett nekünk egy kis nyaralót éjszakára, majd hozott nekünk egy kis pálinkát, bort, és a fél életét elmesélve szerzett nekünk egy vidám fél órát! Ha erre jártok, feltétlenül keressétek meg őt!
A két nap alatt 48 kilométert tettünk meg, így egyre esélytelenebb a becskei befejezés! Azonban mindenért kárpótolnak minket az élményeink, és az újonan megismert emberek!
Ja, és a GPS is rendben, a baj velünk van, össze-vissza tekergünk időnként!

- Posted using BlogPress from my iPhone

2012. június 4., hétfő

A meglepetések napja, Kelemértől Upponyig

Reggel korán keltünk, nagyon korán! Vagyis inkább, keltettek bennünket, vagyis a Quimby keltett minket! Hajnali 4 körül elkezdett nyugtalankodni, majd odahányt a szoba közepére, én elkezdtem feltakarítani, erre ő oda rottyantott egy ordas büdöset a folyosóra! Majd elhánytam magamat, mire összeszedtem mindent! Ennek a ki közjátéknak köszönhetően nem sikerült a korai indulás ma sem, mert úgy visszaaludtam, hogy csak 8:30 körül ébredtem fel. Mire elindultunk kb. 10 óra volt!
Keleméren megpróbáltunk bejutni a Tompa emlékházba, de zárva volt, annak ellenére, hogy minden nap nyitva! Így tovább indultunk a Mohos tavak felé. A láp egyedülálló látvány, körbejártuk, amennyire csak lehetett.

A tóparti reggelit kicsit arréb raktuk, mert erre alkalmas helyet nem találtunk, és a mocsár szaga is eléggé erős volt. Így kis pihenő után a Szörnyű-völgyön leereszkedve megérkeztünk Putnokra. Putnokon nincs semmi, igazi halott város, ezt maga a boltos néni mondta, aki a cigányokkal való együttélés nehézségeire panaszkodott még nekünk. Ő legszívesebben áramot vezetne segélyosztás napján az ATM automatákba...
A vasútállomáson pecsételtünk, majd néhány kilométert az aszfalton gyalogoltunk megint, ami a tűző napon igen kimerített minket! A határvölgyi erdőbe érve lepihentünk a fűbe, de gyorsan kitelepültünk az erdészeti útra, mert elleptek minket a kullancsok.
Innen felkapaszkodtunk a Szilas-tető melletti nyeregre, ami a legkeményebb emelkedő volt az elmúlt napokban. A nyeregről leereszkedve csodálatos panoráma tárult elénk, és lent fogadott minket az újabb meglepetés. Putnok után újra visszaértünk Európa egy civilizált kis településére Upponyba, amin csak pecsételés után átakartunk haladni, de miután a falu szélén rátaláltunk az Erdész vendégházra, úgy döntöttünk, hogy itt töltjük az éjszakát, és élvezzük a hely szépségét, nyugalmát, és nem utolsó sorban komfortját! Ránk is fér a kiadós pihenés, mert holnap irány Bánkút, ahova hosszú emelkedő vezet fel Mályinkáról!
Ma elvileg 26 kilométert gyalogoltunk, de lehet, hogy csal a GPS, aminek holnap szeretnék a végére járni...
- Posted using BlogPress from my iPhone

2012. június 3., vasárnap

Aggtelektől Kelemérig a Borsodi-dombságon át

Reggel pontosan 7:30-kor indult a buszunk, és alig 4 óra alatt Aggtelekre repített minket. Gyorsan felvásároltuk a kisbolt zsömle készletét (2 db), majd elsétáltunk a kiindulási ponthoz, a barlang bejáratához. Itt megebédeltünk, elintéztük az adminisztrációt és nekiindultunk. Az út első néhány kilométere az aszfaltúton vezetett, ami nem volt túl lelkesítő! Aztán szerencsére befordult a kék jelzés az erdőbe, és egyből jobban éreztük magunkat a tölgyesben! Egy pillanatra érintettük a Magyar-Szlovák határt, majd tovább haladtunk Zádorfalvára. A faluban sok látnivaló nincs, de a kocsmában, ahol a pecsétet őrzik, az árak megdöbbentőek! Egy 0,33-as citromos Gösser 140 forint! Száznegyven!!! Otthon a boltban nem kapom meg ennyiért!


Miután kiértünk a faluból felkapaszkodtunk az első dombokra, amik igazán változatosak, gyönyörű zöldek, termékenyek, de teljesen műveletlenek! Ausztriában biztos tele lenne tehenekkel, de itt semmi... Az út a dombokon kanyarog, majd leereszkedik Gömörszőlősre, ami egy igazi kis gyöngyszem, amolyan mini skanzen, csak igazi! Itt kicsit lepihentünk a helyi múzeum kertjében, megvacsoráztunk. A terv szerint a Mohos-tavaknál szerettünk volna éjszakázni, de a kései indulás miatt, inkább úgy döntöttünk Kelemérre érve, hogyha találunk szállást, akkor inkább ágyban aludnánk, mint sem a sötétben és hidegben tökölnénk a sátorokkal! Az egyetlen fogadót (Mohos) éppen zárta a néni, de gyorsan meggondolta magát és beengedett minket, úgyhogy most meleg szobában, ágyban fekve pötyögöm ezt a postot! A mai táv 23,5 km, ami nem is olyan rossz a délutáni induláshoz, és a nehéz hátizsákokhoz képest!

- Posted using BlogPress from my iPhone